Zöld-foki szigetek

Zöld-foki szigetek

Hivatalos adatok

Hivatalos név:Zöld-foki KöztársaságIdőzóna:GMT-02:00
Anyanyelven:República De Cabo VerdeAutójelzés:
Államforma:köztársaságPénznem:zöld-foki köztársasági escudo (CVE)
Főváros:Santa MariaElektromosság:

A Zöld-foki Köztársaság egy szigetcsoporton található Afrika nyugati partjainál. Ha ide utazunk, lehetőség nyílik túrázni a zöldellő völgyekben, vagy ellátogatni a hamuval borított vulkánok lankáira Cesaira Evoria szülőföldjén. Az összes sziget vulkanikus eredetű, de a még ma is aktív vulkán ezen a területen Fogo szigetén található.

Az ország kultúrája jól tükrözi a kevert afrikai és portugál gyökerek keveredését. Jól ismert a zene változatos formáiról, és táncai sokféleségéről: a lágy Morna, és a modernizált típusáról, és a portugál és afrikai tánc érzékibb elegyéről és a Batuque táncról. Ezek is mutatják, hogy a helyiek származása mennyire különböző.

Főbb városok

Santa Maria

Utazási információk

Nemzetközi repülőterek

Sal (sziget), Praia.

Fontosabb telefonszámok

Ország előhívó: 238

Földrajz, gazdaság

Népességi adatok

Lakosság:370 000 fő
Népsűrűség:91.50 fő/km2
Nyelvek:portugál.
Népcsoportok:kreol, mulatt (71%), bantu (28%), portugál (1%).
Vallások:római katolikus (96%), törzsi vallású (3%).

Földrajz, természeti adottságok

Terület:4 033.00 km2
Nagyobb települések:Praia 62 000.
Legmagasabb pontok:2828 m (Fogo szigetén).

Földrajz

A vulkanikus eredetű szigetek felszíne a partvidéken sík, beljebb azonban 200-500 m magas fennsík, amelyből vulkáni kúpok emelkednek ki.

Gazdaság

Egy főre jutó GNP: 850 USD

Zöld-foki Köztársaság (portugálulRepública de Cabo Verde vagy röviden Cabo Verdezöld-foki kreolulRepúblika di Kabu Verdiszigetország. Tíz vulkanikus eredetű sziget alkotja, amelyek a középső Atlanti-óceánbanAfrika legnyugatibb pontjától, a Zöld-foktól 570 kilométerre nyugatra fekszenek. A Zöld-foki-szigetek az Azori-, Madeira-, Kanári– és Selvagens-szigetekkel együtt Makaronézia részét képezik. Az ország területe valamivel kisebb Győr-Moson-Sopron megyénél.

A Zöld-foki-szigetek a 15. századig lakatlanok voltak, amikor is portugál hajósok fedezték fel. Az itt létrehozott gyarmatuk az első európai gyarmat volt a trópusokon. A szigeteket a 16. és 17. században az atlanti rabszolga-kereskedelem tette gazdaggá, és kereskedőket, privatéreket és kalózokat vonzott ide. A 19. században a rabszolgaság felszámolása gazdasági válsághoz és a lakosság kivándorlásához vezetett. Évtizedekbe telt, amíg a szigetek gazdasága újra felvirágzott az atlanti kereskedelemnek és hajózásnak köszönhetően. 1975-ben békésen függetlenedett Portugáliától.

Az 1990-es évek eleje óta a Zöld-foki Köztársaság megszakítás nélkül képviseleti demokrácia, Afrika egyik legfejlettebb és legdemokratikusabb országa.[3][4] Mivel kevés nyersanyaggal rendelkezik, gazdasága ma a szolgáltatásokra, főként a turizmusra és a külföldi befektetésekre épül. Lakosságát 2016-ban 540 000 főre becsülték, többségük európaimór és afrikai felmenőkkel rendelkezik. A legelterjedtebb vallás a katolikus, amely a portugál gyarmatosítás hagyatéka. Ezen felül a zöld-foki-szigeteki diaszpóra népesebb, mint az anyaország.

A lakatlan szigeteket 1460-ban Diogo Gomes fedezte fel, de a szigetek felfedezőjének hivatalosan Alvise Cadamostót tekintik, aki 1456-ban járt itt. A szigeteket lakatlannak találták, és semmi sem utal korábbi lakosságra. A szigetek mai nevüket 1461-ben kapták, amikor portugál gyarmattá szervezték őket. A portugálok a szigetekről indultak útnak Nyugat-Afrikába. Kolumbusz Kristóf 1498-ban járt itt.

A szigetek első települése az 1462-ben alapított Ribeira Grande volt (ma Cidade Velha).

1532-ben lett hivatalosan Portugália gyarmata. A 16. században elindult a rabszolga-kereskedelem Afrika és Amerika között, és ennek egyik állomása a szigeteken volt; fontos vízfelvevő hely volt, ahová idővel cukornádültetvényeket is telepítettek.

1850-ben megalapították São Vicente település kikötőjét. Ezután nagy szénbányákat nyitottak a szigeteken.

1975. július 5-én Portugália függetlenséget adott a szigeteknek. Az első államfő Aristides Pereira volt.

A Zöld-foki-szigetek gyér vízrajzú terület, amit a kevés csapadék és a földből feltörő források hiánya okoz. Egyes szigeteken máig megtalálhatóak azok az ősi folyók, amelyek bőségesen ellátták a szigetet az emberek megérkezése előtt; mára már az emberek növekvő szükségletei miatt a legtöbb folyó kiszáradt, vagy patak lett belőle. Szintén nagyon kevés sziget rendelkezik olyan kinccsel, mint Santo Antão, melynek természetes, vulkanikus forrása van. A legtöbb patak időszakos vízfolyás, melyeknek vízhozamát az aktuális csapadékmennyiség határozza meg.

A szigetek jelentős problémája a természeti kincsek túlzott mértékű kiaknázása. Az ország egyes szigetein több tó kiszáradt a túlzott vízhasználat következtében.

Ennek a legjobb példája Santa Luzia-szigeten található. Az első emberek megérkezése előtt egy édesvizű tó volt a szigeten. Ez volt a Zöld-foki-szigetek utolsó tava. Az embereknek nem volt tudomásuk arról, hogy a tó nem forrásból ered, hanem az idők során a kövek által megszűrt esővíz felgyülemlése hozta létre. Mivel a tó vize emberi fogyasztásra alkalmas édesvíz volt, semmi nem gátolta meg őket abban, hogy megigyák, így körülbelül 400 év alatt a tó kiapadt. Csupán néhány kisebb patak maradt meg. A szigetet később természetvédelmi területté nyilvánították.

Az ország tíz nagyobb szigetéből mára csak négy sziget rendelkezik folyamatos forrásokkal, és ha nem figyelnek eléggé a szigetek ökológiájának érzékenységére, akkor ezeken a szigeteken is bekövetkezik az elsivatagosodás.

A szigetcsoport éghajlatát a passzátszél határozza meg, emiatt az nagyon száraz. A relatív páratartalom 70% körüli.

www.wikipedia.org

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »