Hivatalos adatok
| Hivatalos név: | Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság | Időzóna: | GMT+06:00 |
| Anyanyelven: | Sathalanalat Pasathipatai Pasason Lao | Autójelzés: | LAO |
| Államforma: | köztársaság | Pénznem: | laoszi kip (LAK) |
| Főváros: | Vientiane | Elektromosság: | – |
Főbb városok
Utazási információk
Nemzetközi repülőterek
Viangchan.
Fontosabb telefonszámok
| Ország előhívó: 856 |
Földrajz, gazdaság
Népességi adatok
| Lakosság: | 4 170 000 fő |
| Népsűrűség: | 17.60 fő/km2 |
| Nyelvek: | lao, francia, angol, kínai, vietnami. |
| Népcsoportok: | lao, thai, vietnami, kínai, tibeti, maláj, khmer, indiai. |
| Vallások: | buddhista (90%), protestáns, római katolikus (10%). |
Földrajz, természeti adottságok
| Terület: | 236 800.00 km2 |
| Nagyobb települések: | Viangchan (Vientiane) 377 000, Savannakhet 51 000, Pakxé 45 000, Louangphrabang 44 000. |
| Legmagasabb pontok: | Phou Bia 2820 m. |
| Főbb folyók: | Mekong. |
Földrajz
Északi, erdős hegyvonulatait délebbre a Mekong alföldje és az azt határoló alacsonyabb dombvidékek és fennsíkok váltják fel.
Gazdaság
Egy főre jutó GNP: 250 USD
Laosz vagy hivatalos nevén Laoszi Népi Demokratikus Köztársaság (lao nyelven: ສາທາລະນະລັດປະຊາທິປະໄຕ ປະຊາຊົນລາວ; Szathalanalat Paszathipatai Paszaszon Lao) egy tengerektől elzárt, szocialista köztársaság Délkelet-Ázsiában, az Indokínai-félszigeten. Északnyugatról Mianmar és Kína, keletről Vietnám, délről Kambodzsa, nyugatról pedig Thaiföld határolja.
Az ország hosszú függetlenséggel és megszállásokkal egyaránt tarkított történelme után 1949-ben vált teljesen függetlenné. A francia gyarmati uralom után húszévnyi polgárháború következett, majd a kommunisták vették át a hatalmat.
Az ország a trópusi monszun éghajlati övbe tartozik. Három évszak alakult ki:
- esős évszak májustól októberig
- hűvös, száraz évszak novembertől februárig
- meleg, száraz évszak márciusban és áprilisban
A monszun általában ugyanakkor, májusban érkezik, de vannak időbeli szélsőségek. Területileg sem egyenletes eloszlású a csapadék mennyisége. A legmagasabb éves csapadékérték 3700 mm volt délen, a Boloven-fennsíkon (wd), Tjampatszak tartományban. Vientián 1700 mm, Savannakhet 1440 mm, Luangprabang pedig 1360 mm csapadékot kap átlagosan egy évben.
A hőmérséklet is hasonlóan szeszélyes. A meleg, száraz évszak idején 40 °C is lehet a Mekong-völgyben, de januárban 5 °C-ra is lehűlhet a levegő a hegyekben.
Az UNESCO a kulturális világörökség részének tekinti:
- Luangprabang város;
- Vat Phu és a környező ősi települések, a Csampaszak kultúrtájjal együtt.
Vat Phu templomkomplexuma és a Csampaszak kultúrtáj
Vat Phu az ősi laoszi templomkomplexum a Csampaszak tartományban, a laoszi fővárostól mintegy 670 kilométerre, a Mekong folyótól és a legközelebbi várostól mintegy 8 kilométerre található dél-Laoszban. Az UNESCO 2001-ben a világörökség részének nyilvánította a templomot és környékét. Tjampatszak egy laoszi tartomány a folyó mellett, érintetlensége miatt kerülhetett a templommal együtt az örökségvédelem alá: az egész terület viszonylag sértetlenül vészelte át az elmúlt ezer évet, abban a tekintetben, ahogyan a khmer birodalom építői megalapozták a lelki és gyakorlati szükségletek kielégítésére irányuló életvitelt. Az első építmény, amely ezen a területen volt található, az ie. 5. században épült templom volt, egy nagy birodalom központjaként, de a ma is megtalálható templomépítmények a 11-12. században épültek, khmer építészeti stílusban. A keleti tájolású komplexum a hegyen fölfelé vezető teraszokon helyezkedik el. Úgy került kialakításra, hogy kifejezze az ég és a föld, az istenek és az ember kapcsolatát, a hegytető és a víz között mintegy axisként elhelyezkedve és geometriai mintát alkotva, majd tíz kilométer hosszan. A korai letelepedést valószínűleg nagymértékben segítette a folyó közelsége, a feltörő közeli források és az „örök tavasz” éghajlat. Szakrális magyarázata a szentély építésének, a hegy alakja, amely egy természetes linga – Siva fallikus jelképe, így ezeket a szentélyeket Siva istennek szentelték. A templom körül és a templom felé vezető mintegy háromszáz méteres úton mindenhol linga faragások találhatók, valószínűleg a fő szentély központi helyén is ez állt, amely absztrakt szimbólum egy legömbölyített tetejű henger, és Siva isten neki szentelt templomaiban volt szokás őt magát így, mint a teremtő erőt ábrázolni. Az építmény eredetileg hindu létesítmény volt, később azonban théraváda buddhista szertartásokat tartottak itt, és tartanak ma is.
A teraszok Az első teraszon áll az Északi és a Déli palota, vagy másik nevén a Férfi és Nő paloták. A nevén kívül azonban semmi nem utal arra, hogy ezek használatban lettek volna, és hogy nemek szerint lettek volna felosztva. Az épület a korai Angkor Vat stílusára emlékeztet építészetileg. A következő teraszon egy kis emlékhely áll, melyet Nandinnak szenteltek. A bika Siva isten hátasa volt. Az ezt követő teraszokon kis szentélyek álltak, de ezek már teljesen leomlottak. Erről a teraszról közvetlen út vezet Angkor Vatba, azonban ez az út ma már nem nagyon járható. A legfelső teraszra ma már omladozó, hosszú lépcsősor vezet, magas fokokkal és keskeny szélességgel. Itt található a fő szentély, amelynek első részében Buddha szobrait helyezték el (eltakarva ezzel a linga faragásokat), a hátsó része ma már üres, egykor valószínűleg linga állhatott a szentély közepén. A tavasszal meginduló szent források ezt a hátsó rész vízzel árasztották el. A falakat Krisna, Indra és Visnu kőből faragott alakjai díszítik. Ezen a teraszon található még egy könyvtárnak nevezett épület, egy Buddha lábnyom és szintén kőből faragva egy elefánt és egy krokodilt formázó kő, amit az elbeszélések szerint régen emberáldozatok bemutatására használtak. Nem erősíti és nem is cáfolja semmi ezt az elgondolást, valószínűleg azért alakult ki ez a szóbeszéd, mert a krokodil formája és méretei nagyon hasonlítanak egy fekvő emberre.
Vat Phu és Csampaszak tartomány kulturális tájképének megőrzésére, és az itt található ősi városok további kutatására létrehozták a Csampaszak Örökség gazdálkodási tervet és a Vat Phu alapot. A befolyt összeget elsősorban állagmegóvásra és a már feltárt területek elemzésére fordítják.
A laoszi konyha a lao és a Thaiföldön élő isan népcsoport konyhája. Sokat merít más délkelet-ázsiai országok gasztronómiai hagyományaiból, például a vietnámiból. Több regionális változata van, ilyen például a vientiane-i, ahol a francia gyarmati időszak továbbélő emlékeként ma is divatos a bagett.
A fő élelmiszer a rizs. Ezenkívül gyakori hozzávalók még a hal, a halmártás, a galangal, változatos fűszerek, például gyömbér, koriander, citromfű, gombafajták, bambusznád.
A nemzeti étel a laap, ami pácolt (és gyakran nyers) húsból és/vagy halból, illetve zöldségekből, gyógy- és fűszernövényekből készül. A másik jól ismert laoszi fogás a tam mak houng (thaiul som tham), ami papaya-saláta.
A turizmus a leggyorsabban fejlődő ágazat. A legtöbb látogató Kínából érkezik, mivel a kínaiak könnyebben utazhatnak az országba, mint mások. A turisták többsége Vientián vagy Luangprabang nevezetességeire kíváncsi. Ez utóbbi a Világörökség része.
