A Balaton déli partján, Siófoktól nyugatra, Budapesttől 136 kilométer távolságra fekszik.
A terület 1211-ben került a tihanyi apátság tulajdonába. Első írásos említése 1229-ből származik, Lela néven. 1550-ben jutott török kézre a település. Az ezt követő időszakban alaposan megcsappant a lakosság száma: 1580-ban mindössze 8 családot találtak a török adóösszeírók. A 18. században a Majtényi család, majd a Szalay család birtoka volt.
Az iskolai oktatás 1720-ban kezdődött Lellén. Az 1778. évi Canonica Visitatio megjegyzéséből tudjuk, hogy az első iskolaépület leégett.
Az 1848-as esztendő kiemelt helytörténeti jelentőségű eseménye volt a mezővárosi rang megszerzése. 1864 óta a neve Balatonlelle. 1882-ben magasabb besorolást érdemelt ki; kisközségként körjegyzőségi székhellyé lépett elő. (Boglár, Faluszemes és Őszöd tartoztak hozzá.) Hosszú évtizedek után 1895-ben építették meg a kéttantermes iskolát, majd a kommün alatt háromtantermessé bővítették. Itt folyt a tanítás 1938-ig, amíg a község a jelenleg is meglévő emeletes iskolát fel nem építette. 1941–42-ben megkezdődött a nyolcosztályos népiskola kialakítása. Lelle számára a háború utáni évek gyors elismerést hoztak: 1921-ben nagyközségi besorolásnak örvendtek lakói.
1978-ban Balatonboglárral Boglárlelle néven egyesült. 1986 óta város, 1991-ben a két település különvált, de mindkettő megtartotta városi rangját.
Nevezetességei
- Galambot tartó nő (szobor, Mattky Ödön, a 7-es főút melletti parkban)
- Volt Szalay-kúria (műemlék) (1838, klasszicista)
- Volt Jankovich-kúria (műemlék) (1713) (jelenleg iskola, felújítva 2003-ban)
- Népi kovácsműhely (műemlék) (1820 körül)
- Szabadtéri színpad
- Római katolikus templom (tervezte: Árkai Bertalan és Árkai Aladár)
- Kishegy, Szent Donát-kápolna (műemlék, barokk)
- Üdülőépület a villasoron, a volt MABI- majd SZOT-üdülő
- Nepomuki Szent János-szobor (műemlék, barokk) a Kishegyi út és a Boglárra vezető út találkozásáná
- Rádpuszta, Árpád-kori templom műemlék romja
- Kapoli Múzeum és Galéria
- További információk: www.balatonlelle.hu www.csodasmagyarorszag.hu/tourinform