Taba

Taba

Taba az Aquaba-i öbölben helyezkedik el Egyiptom oldalán, mig az öböl másik felén már Jordánia és Aquaba található.
Elsősorban a pihenésre vágyó nyaralók figyelmébe ajánljuk, A közlekedés jelenleg (Sharm el Sheikből 2,5 óra a transzfer idővel).

A Sínai félsziget

  • Dahab: a Sínai félsziget gyöngyszeme, valódi búvárparadicsom. Világhírű merülőhelyeiről híres, mint például a Blue Hole. Ez azonban adottságai miatt csak a haladó búvárok által merülhető, és a rengeteg látogató miatt kissé lepusztult. Kezdőknek a korallokban, szivacsokban és halakban gazdag „The Islands” nevű labirintusszerű helyet ajánlom, közvetlenül Dahab mellett, a sétány végén.
  • Szent Katalin Monostor és a Mózes-hegy: Az Ószövetség eseményeinek egyik fontos helyszíne. Ma turistautak során látogathatjuk az égő csipkebokor helyén épített kápolnát, illetve a hegy tövében lévő monostort, mely a világ egyik legrégebbi ilyen épülete. A monostor nappal látogatható, de a hegycsúcsra vezető legtöbb túra este indul, hogy a napfelkeltét és a kilátást a hegytetőről csodálhassák a látogatók. Az út megterhelő, aki teheti, béreljen tevét!
  • Sharm el Sheik: a vízi sportok és az éjszakai élet fellegvára, műemlékeket ne keressünk.

További információk:  www.egyiptom.lap.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »