Kappadókia

Kappadókia

Kappadókia egy Kis-Ázsiában (ma Törökország) fekvő terület ősi neve, melyet délen a Torosz-hegység, északon a Fekete-tenger, keleten az Eufrátesz határolt. A térség részét képezte az asszírok által Hattumnak nevezett földrajzi és politikai egységnek, és körülbelül megegyezik a Hettita Birodalom korának Felső-Hatti nevű régiójával.

bronzkorban a Hettita Birodalom része volt. Hatti bukása után a moschoi törzset Kürosz hódította meg az i. e. 6. században, majd Kappadókiában egy rövid időre feudális arisztokrácia uralkodott. A területet az I. Darieosz perzsa király által létrehozott rendszerbeli 3. szatrápiába sorolták be, de sokáig saját uralkodókkal rendelkezett. Egyikük sem tudott az egész ország felett uralkodni és valószínűleg adót fizettek Darieosznak. Kappadókia végül elnyerte szabadságát I. Ariarathes uralkodása alatt, aki Nagy Sándor kortársa volt.

A provinciát Nagy Sándor maga sosem látogatta meg; a területet folyamatosan Ariarathes dinasztiája uralta hosszú időn keresztül, kivéve egy rövid ideig Nagy Sándor halála után, amikor a területeket felosztották maguk között a hadvezérek és Kappadókia Euménesz kezére került. I. e. 322-ben Perdiccas régens vette át a hatalmat, aki kivégeztette Ariarathes királyt. Az Euménesz halálát okozó viszálykodás közepette Ariarathes fia visszaszerezte a trónt, ami után a dinasztia tagjai zavartalanul uralkodtak Kappadókiában.

IV. Ariarathes uralkodása alatt Kappadókia kapcsolatba került Rómával; először mint ellenségek (III. Antiochus hadjáratai révén), később mint szövetségesek Perszeusz makedón király ellen. V. Ariarathes a római prokonzul Crassus oldalán vonult hadba Aristonicus ellen, aki Pergamon trónját követelte. Seregeit i. e. 130-ban győzték le a rómaiak.

Róma támogatta a kappadókiaiakat Mithridates elleni küzdelmükben is; akik megválasztották Ariobarzanes-t uralkodójuknak i. e. 93-ban, de addig nem léphetett hatalomra az új dinasztia, míg a rómaiak le nem győzték a pontuszi és örmény királyokat i. e. 63-mal bezárólag. A polgárháború idején Kappadókia hol Pompeiust, hol Iulius Caesart, hol Marcus Antoniust támogatta. Az Ariobarzanes dinasztia után Archelaus került a trónra, aki először Marcus Antonius, majd Augustus pártján állt, és i. sz. 17-ig meg is tudta tartani országa függetlenségét, akkor azonban Tiberius császár a király halálát követően provinciaként a birodalomhoz csatolta azt.

Kappadókiában találhatóak a híres föld alatti városok, melyek az első keresztények búvóhelyei voltak. Ma turistalátványosságnak számítanak, de néhány lakást szállodaként is üzemeltetnek, illetve akár meg is lehet vásárolni néhányat.

Népszerű és a világon egyedülálló látványosságok a számtalan, furcsa alakú „Tündérkémények”, a Göreme völgy holdbéli vidéke, a Göreme Nemzeti Park, a sziklatemplomok, Kaymakli és Derinkuyu föld alatti városai, a Zelve völgy, Avanos (edények), az Uchisar sziklaerőd, az Ihlara völgy és Soglani.

Göreme Nemzeti Park (egyszerűbben: GöremeKappadókia egyik nemzeti parkja, Törökország közép-anatóliai részén, Nevşehir tartomány Nevşehir körzetében. A Göreme Nemzeti Parkot (törökülGöreme Milli Parklar1985-ben felvették az UNESCO Világörökségi listájára. 

A Közép-Anatóliában található föld alatti városok még a korai hettita időkből származnak és az évszázadok során folyamatosan bővültek. A városok lakói azért vájtak maguknak lakótereket a föld alá, hogy a rablótámadásoktól megvédjék magukat.

Kappadókiában eddig 36 föld alatti várost fedeztek fel, melyek közül a legszélesebbek egyike a Kaymakli föld alatti város, míg a legmélyebben Derinkuyu helyezkedik el.

Egyre népszerűbbek a kerékpáros és lovaglótúrák a területen. Évente 850 000 külföldi és 1 millió török turista látogat Kappadókiába.

A kappadókiai tájak a filmeseket is megihlették; 1983-ban itt forgatták a Yor, the Hunter from the Future c. sci-fi filmet, és sokak szerint a Csillagok háborúja díszleteihez is felhasználtak kappadókiai motívumokat, de Török Ferenc Isztambul című filmjében is szerephez jut.

www.wikipedia.org   részletes leírás: www.turkinfo.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »