TáncPark elnevezésű programsorozatán szabadtéri előadásokkal és interaktív programokkal várja a látogatókat július 14-től 22-ig a Nemzeti Táncszínház a Millenáris parkban.
A Nemzeti Táncszínház a Millenárisra költözése óta minden évben júliusban kiviszi a parkba az évad művészeit, népszerű előadásait. A Teraszt nyit a táncművészet szlogennel megrendezett eseményen az alkalmi színpadon estéről estére, kilenc napon át váltják egymást a táncosok, együttesek.
A titokzatos tangótól a ritmust követelő néptáncon és kortárs előadáson át a pezsdítő flamencóig színes műfaji kínálattal várják a közönséget
Az idei TáncPark programsorozatát az Argentin Tangó Táncszínház Tangóvarázs című előadása nyitja meg. Másnap a Magyar Nemzeti Táncegyüttes művészei mutatják be a szatmári vidék jellegzetes lépéseit.
A szabad ég alatt a színpadon július 16-án látható a Bartók Béla inspirálta Hat tánc című darab, a Feledi János vezette Feledi Project és az Oláh Dezső Trió közös előadása.
A következő napon a Muharay Népművészeti Szövetség zenés, táncos népviselet-bemutatójával kezdődik délután a program, este pedig a Hazai tánckörkép című produkciót mutatják be.
Július 18-án a Varidance és a Bartók Táncszínház Magyar TáncRAPszódia című előadása várja a látogatókat. A PR-Evolution Dance Company szabadtéri premierjét Esti koktél címmel július 19-én láthatja a Millenáris park közönsége.
A Duna Művészegyüttes a Szent Efrém Férfikarral közösen jegyzett produkcióban idézi meg Bartókot, a tánc hagyományait, közös örökségünket. Elmúlt időkből – Bartók & Folk című darabjukat július 20-án adják elő.
A TálaMantra című darabot, Somi Panni koreográfus-rendező munkáját július 21-én tűzik műsorra: a Sivasakti Kalánanda Táncszínház előadása átfogó képet nyújt Dél-India táncművészetéről. Az est programja klasszikus indiai darabokat, klasszikus tánctechnikát felhasználó modern koreográfiákat és indiai néptáncokat foglal magába.
A programsorozat utolsó napján, július 22-én a FlamenCorazónArte Táncszínház Caminos című produkciója látható a parkban.
A TáncPark programjai rossz idő esetén a Nemzeti Táncszínház nagytermében valósulnak meg.