Mikulásfutás vasárnap a fővárosban

Mikulásfutás vasárnap a fővárosban

A Budapest Sportiroda (BSI) két év kényszerszünet után vasárnap ismét megrendezi a Mikulásfutást Budapesten.

A fővárosiak mellett az ország 180 településéről érkeznek alkalmi futó Mikulások a Fővám tér környékére, ahol a résztvevők az öt vagy a 2,6 kilométeres táv közül választhatnak. Ezek mellett a legkisebbeknek és a családoknak lehetőségük lesz a 900 méteres futam teljesítésére is.

A hetedik alkalommal sorra kerülő Mikulásfutáson a Fővám térről hópelyhek között indul majd el a mezőny, és a pesti alsó rakparton végigfutva, a Parlament előtti felhajtónál lesz a forduló, majd a célba érkezésnél ismét hóesés fogadja a Mikulásokat.

A rendezvény vasárnap 11 órakor rajtol és várhatóan 15 óráig tart majd.A BSI az idén az ÁGOTA Alapítvány részére gyűjt játékokat, írószereket, iskolaszereket, amelyeket egy ünnepség keretein belül adnak át az állami gondozott gyerekeknek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »