Villányi borászaté lett idén a legjobb cabernet franc

Villányi borászaté lett idén a legjobb cabernet franc

A legjobb cabernet franc lett az országban a villányi Bodor Borászat 2017-es vörösbora a TOP 100 Magyar Bor idei megmérettetésén. A borászat nyár végén a legjobb cabernet sauvignon címet is megszerezte, ami kivételes eredmény.

Az idei TOP 100 Magyar Bor versenyen a szakmai zsűri közel 500 bort és pezsgőt kóstolt meg, hogy kiválassza Magyarország legjobbjait. Az első tíz helyezett közé ezúttal 3 villányi tétel került, a cabernet franc-ok között pedig a Bodor Borászat 2017-es vörösborát sorolta a legelőkelőbb helyre a 10 tagú borbíráló bizottság.

A tétel az összesített borranglista 8. helyén zárt, és 91 pontot kapott, mindössze eggyel kevesebbet, mint a nyertes – szintén villányi – Riczu Tamás 2018-as Symbol Cuvée-je.

„Mély, intenzív illatában meggy, szilva és nagyon finom hordófűszerek. Szép arányokkal rendelkező, harmonikus vörösbor, melynek „mindene a helyén van”: jók a savai, a tanninérzet közepes és csiszolt, a hordós-fűszeres érzetek finoman adagoltak és az intenzív piros bogyós gyümölcsösség karakteresen ott van a korty előterében.

Nem a szokásosabb dübörgően nagy stílus, sokkal inkább elegáns. Izgalmas, életteli és finom, könnyed karakterű villányi cabernet franc” – méltatta a zsűri a 2017-es Bodor Cabernet Franc-t.

A Bodor Borászatot a kétezres évek elején Bodor Bence alapította. Ma 10 hektáron gazdálkodik, jórészt saját telepítésű ültetvényén a villányi borvidék nyugati részén, a diósviszlói szőlőhegyen kékfrankossal, merlot-val, cabernet sauvignonnal és cabernet franc-nal.

A 2016-os Bodor Cabernet Sauvignon néhány héttel ezelőtt a világ egyik legrangosabb borversenyén, a Winelovers Wine Awardson közel 840 nevező közül a Magyarország legjobb vörösbora, a Legjobb Cabernet Sauvignon, valamint a Legjobb tanninhangsúlyos vörösbor címet is elnyerte.

Kétségtelen tény, hogy jelenleg a magyar bortermelők még az olyan történelmi borvidékeken is súlyos problémákkal küzdenek a drasztikusan megemelkedett előállítási költségek és a visszafogott kereslet miatt, mint a villányi – olvasható a borászat közleményében.

„Némi könnyítést jelent a nem túl rózsás borpiaci helyzetben, hogy 2023. november 16-tól mentesülnek az adófizetési kötelezettség alól a reprezentációs céllal adott borászati termékek, amennyiben azokat közvetlenül a termelőtől vásárolják a cégek.

Ennek hatása már érezhető a webshopunk forgalmán, ahogy az is, hogy sokan szeretnének a karácsonyi menü mellé valami különlegeset kinyitni” – mondja Bodor Bence. Tapasztalatai szerint idén különösen a borválogatások népszerűek.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »