Szent Iván éjszakájának, más néven nyárközép éjszakájának a június 23-áról 24-ére virradó éjszakát nevezzük, ugyan a közhiedelemmel ellentétben nem ez a nyári napforduló, Szent Iván éjjelét mégis ekkor ünnepeljük.
A történészek szerint az egyik legjobban fennmaradt pogány ünnep, de ma Keresztelő János egyházi napjához és Szent Iván (tehát Keresztelő János) névnapjához kötődik. Szent Iván éjszakáját a nyári napfordulótól 3 nap választja el, mivel az június 21-re esik az északi féltekén. Korábban a csillagászati nyár kezdete valóban június 24-re esett, de a tropikus időszámítási mód sajátossága és a korábbi naptárreformok következtében szétvált a két ünnep. A napfordulóhoz világszerte világi és egyházi ünnepek kapcsolódnak, mivel ekkor van az év legrövidebb éjszakája és az emberek számára a fény és a sötétség váltakozása mágikus eredettel bírt. A sötétség az elmúlást, a fény pedig a megújulást jelentette, ezért ezen a napon az emberek nagy tüzeket raktak, hogy elűzzék a sötétséget; ekkor kezdődik a csillagászati nyár is.
A Szent Iván-éj eredete a pogány időkig nyúlik vissza. Ahogy azonban ez több más ünneppel is megtörtént, az egyház beolvasztotta saját mondakörébe. Már az 5. századtól említik a források a Szent Iván-éj együttes megünneplését Keresztelő János ünnepével. Magyar nyelven az Iván név a régi Jovános, Ivános alakból eredeztethető. Ettől eltér az angol nyelvi előfordulás, így Szent Iván éjjelét is máshogy hívják (Saint John’s Eve). Tehát itt magyar sajátosságról van szó. Az éjszaka, a napforduló pedig azért kiemelt jelentőségű, mert a csillagok állásával minden valaha létezett kultúrkörnek együtt kellett élnie. Természetes, hogy a napfordulóhoz nemcsak nálunk, hanem az egész világon egyházi és világi ünnepek is kapcsolódnak.
Már a kereszténység előtti különböző népi vallásokban nagy jelentősége volt ennek az ünnepnek, a nyárközépi tűzgyújtás a megtisztulást az újjászületést jelképezte. Ehhez a naphoz, a tűzhöz kapcsolódó népszokások voltak például, hogy éjjel hatalmas örömtüzeket gyújtottak, amelyeket körbetáncoltak, égő faágakkal megkerülték a szántóföldeket a jövendő bő termés reményében vagy lángoló kereket gurítottak alá a dombokon.
Az északi országokban általában ez különösen népszerű ünnep, ekkoriban vannak a fehér éjszakák.
Ezt az éjt Szent János ünnepének is nevezték, hiszen ilyenkor illatos füvekből, virágokból raktak máglyát, gyógynövényeket szenteltek vagy áldoztak Szent Iván tüzénél. Az e napon szedett füveknek több helyen varázserőt, démonűző hatást is tulajdonítottak.
A MAGYARSÁG A XVI. SZÁZAD ÓTA ÜNNEPELTE E NAPOT MÁGIKUS PRAKTIKÁKAT IS BEVETVE A TERMÉKENYSÉG, A MEGTISZTULÁS, A BETEGSÉGEK ÉS A ROSSZ SZELLEMEK ELŰZÉSE ÉRDEKÉBEN. ÚGY TARTOTTÁK, HOGY A SZENT IVÁN-ÉJI TÜZEK EGÉSZSÉGVARÁZSLÓ JELLEGGEL IS BÍRNAK.
A néphit szerint ezen a varázslatos éjszakán bármi megtörténhet, és annak az ellenkezője is. A vágyak teljesülnek. Vigyázzunk hát, mit kívánunk! Előbújnak rejtekhelyükről a manók, boszorkányok, tündérek, koboldok és mindenféle csodás lények. Álom és valóság összekeveredik. E különös, bűbájjal, delejjel meghintett éjszakának talán az egyik legszebb összegzése és bemutatása Shakespeare Szentivánéji álma.
Forrás: wikipédia, Sopronmédia, köszönjük.
