Nemzeti ételeik a különféle kebabok, főleg a cselo-kebab.[40] A cselo-kebab birkából készült nyársonsült. Hagyma, paradicsom, friss zöldségek és fűszernövények, gyakran tojás és különféle mártások egészítik ki a rizses, vajszeletes kompozíciót.
A frissensülteket gyakran kézzel eszik. A rizst olykor mazsolával, pisztáciával vagy sárgás sáfránnyal ízesítik és forró birkafaggyúval meglocsolják.
Kukuszabszi néven a zöldség-felfújtat illetik. A salátaféléket étvágygerjesztőként eszik. A saláta mellett még jellemző a panír nevű sós sajt és a maszt, amely joghurt.
Az édességek igazi keleti csemegék: a magyar konyhához képest túl édesek, szinte sziruposak.
A kenyérfélék: a szángáki falusi lángos, a lávás forró kavicsokon sütött hatalmas lepény, a bárbári hosszúkás kenyérfonat.
Híres az iráni kaviár.
Nemzeti italaik a tea (csáj) és a dugh (dough). A dugh hígított, sós joghurt mentafűvel ízesítve. Jellemző még a limu vegyes gyümölcsökből és az ab-limu citromból készült limonádé. A sört abedzsonak hívják, csak kevesen isszák. A sarab híres fehér bor. A Kaszpi-tenger környékén jóízű konyakot is készítenek
A mai iráni konyháról
A mai iráni konyha leginkább talán a közel-keleti országok konyhájához hasonlít a legjobban, de merít ötleteket több kaukázusi, balkáni és Észak-Indiai étekkútból is. Mindenféle túlzás nélkül konstatálhatjuk, hogy a mai iráni konyha meglehetősen szerény: egy étkezés kevés fogásból áll, az ételeken belül pedig nincs olyan túlburjánzó fűszerhasználat, mint például egy orgiát idéző grúz, vagy Észak-indiai fogásoknál. Sőt, nagyon is kevés van: a hús – húsízű, a paradicsom – paradicsomízű, a nemzeti eledelnek tartott rizs (polo) egyszerűbbnek mondható, a hagyma pedig egyenesen nyers valójában fogyasztandó. Utóbbi azért van, mert azt mondják az irániak, hogy ez nagymértékben segít az emésztésben. Furcsa, de meg lehet szokni – sőt, aztán egyszer csak nagyon könnyű rákapni az effajta étkezésre.
Az irániak ritkábban esznek levest, mint az európaiak. A leveseik sűrűek, a húson kívül zöldségekből, joghurtból és különféle füvekből állnak. A legelterjedtebbek az as és a masztohjar.
A húsok közül a birka örvend népszerűségnek, de fogyasztanak marhahúst és a baromfit is. Húsból készült nemzeti specialitásaik főleg a nyárson, parázson sült különféle kebabok, amelyeket fűszerekkel, vajjal és rizzsel tálalnak. Gyakran szerepelnek az étlapon a folyami és tengeri halak is – kedvelt csemegéjük a pisztráng. Az irániak asztalán több formában is ott vannak a tejtermékek, ismeretes, hogy a sajtot már sokkal előbb ismerték és fogyasztották, mint a franciák.Jellemzőek a saláták és gyümölcsök, amelyeknek nem csak a konyhán veszik hasznát, hanem önmagában, nyersen is fogyaszthatják azokat. Az irániak asztalán gyakran láthatunk friss bazsalikomot, kaprot, koriander zöldjét és metélőhagymát. Iránban sok gyümölcs terem. Fölöttébb kedvelik a dinnyét és a szőlőt, amelyeket gyakran juhsajttal és kenyérrel fogyasztjanak. Gránátalma, mandula, datolya és füge sok helyen vadon is nő.
A lapos, lepényszerű kenyérféléket Iránban főleg búzalisztből készítik, a legismertebbek talán a szangak és a lavas. Ezek ízletesek, és még vaj nélkül is fogyaszthatók. A lepénykenyeret vagy forró kavicsokon, vagy különleges, földbe ásott kemencében (tandirban) sütik, amivel már ugyebár találkozhattunk üzbég és Észak-indiai vacsoráinkon is. A tésztát a kemence izzó falaira vetik, s ha az megsült, magától majd magától leválik.
Érdemes említést tennünk a dugh nevű hűsítő, szomjoltó italról, ami nem más, mint ásványvízzel felhígított joghurt, sóval, mentafűvel ízesítve. Elképzelhető, hogy vacsoránkon mi is kaphatunk ilyet. Az irániak „nemzeti” itala azonban mégis csak a tea, bár a teaházaikat is „kávéház”-nak nevezik. A teát kínai és üzbég kereskedők szállították a Távol-Keletről az országba. Az irániak számára a tea a létfenntartásnak is eszköze: nyáron, a negyven fok feletti hőségben hűsít, télen, a nagy hidegben melegít. A teához ismert keleti édességeket szolgálnak fel.
