Óriás betlehem, Mária-öltöztetés és forraltbor-főző verseny a Balatonnál adventkor

Óriás betlehem, Mária-öltöztetés és forraltbor-főző verseny a Balatonnál adventkor

Karácsonyváró Napok és gitáros mise Tihanyban, Zséda-koncert Siófokon, óriás betlehem Vörsön, és számos településen karácsonyi vásárt is rendeznek az adventi időszakban a balatoni településeken.

Már javában dolgoznak az ügyes kezű vörsi mesteremberek Európa legnagyobb, 60 négyzetméter alapterületű, beltéri templomi betlehemén, hogy november 27-én, szombaton megnyithasson a balatoni advent legtöbb látogatót vonzó szakrális attrakciója.

Több mint 70 éve ékesíti Vörs római katolikus templomát advent idején az erdei zöld növényekből, többek közt fenyőből, mohából és más természetes anyagokból épített óriás betlehem. A színes bibliai életkép Jézus születésének körülményeit és eseményeit eleveníti meg.

Advent hétköznapjain és vasárnapjain úgynevezett ráhangoló programokkal várják a látogatókat Vörsre, amelynek templomterén idén is lesz adventi vásár, és a programok között ezúttal is színre lépnek majd a somogyi bábtáncoltatók.

Már a vasárnapi első közös gyertyagyújtás előtt megnyitják Hévíz Festetics terén az adventi kézműves vásárt. A négy ünnepi hétvégén többek közt mesekuckó várja a gyerekeket, a november 27-i mézes szombaton megtanulják a mézeskalácssütést, rá egy hétre csokoládé és cukrászati különlegességekkel, majd a karácsonyt megelőző hétvégén hal- és vadétellel csábítják a vásár vendégeit. Alkalmanként 40-50 tálca süteménnyel érkeznek a vásárba a Hévízi Szobakiadók Közösségének képviselői, hogy az eladott édességek árát gyermekjóléti célra ajánlják fel.

Tihanyban már november 17-én megkezdődött a Karácsonyváró Napok programja az apátság védőszentje, Ányos püspök tiszteletére celebrált ünnepi misével. November 28-án gitáros misét tartanak az apátsági templomban, és idén sem marad el a több mint tízéves múltú Tihanyi Forraltbor-főző Verseny.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »