Dunaföldvár

Dunaföldvár

Dunaföldvár a Dunántúl keleti kapuja. Itt, az ország szívében találkozik a négy égtáj fontos főutakkal, az ország közepén hídon eddig csak itt lehetett átkelni Magyarország keleti feléből a nyugatiba és viszont. Aki nyugat felől érkezik, az előtt itt nyílik ki igazán a sík Alföld többi tája. Aki kelet felől lép a hídra s kel át a Dunán, az a világhíres vaskos löszfallal találkozik, s vár rá a dimbes-dombos Dunántúl.

Dunaföldvár évezredek óta lakott hely, a település ezeréves apátsági birtokrész, majd mezőváros, 1989 óta pedig városi ranggal rendelkezik. A világ legnemzetközibb folyója hosszú évtizedek óta itt folyik el a város pereménél. Ez a Duna-part volt 400 évig a Római Birodalom, később rövid ideig a Frank Birodalom határa.
Kitűnő talajai nyomán a falu, majd a mezőváros főként mezőgazdaságból élt. A XIX. századra gazdag kézművesipar jött létre, ideért a vasút. A XX. századra a kereskedelem jelentősége nőtt meg, megépült a Duna-híd.
A központi, hadak útja menti fekvés fontos csomópontokat jelentett a település történetében. A XVI. században itt vonult el többször a török had, 1705-ben pedig igen jelentős hídfőcsata dúlt a stratégiai térségért.
Az utóbbi évtizedek békés fejlődése után két iparváros között Dunaföldvár szolid szépségével, takarosságával tűnik ki.
A vendég érkezhet szárazföldön vagy vízen, talál ételt, italt, szállást, szórakozást. Pihenhet, horgászhat, csónakázhat, kerékpározhat, városi sétái közben Közép-Magyarország legszebb képeit készítheti el.
A látogató több pincefalu-részt találhat, borházat és 35°C fokos vizű termálfürdőt kereshet fel.
Kedvező, kiegyenlített, mérsékelt éghajlat, a nagy és a kis Duna, kellemes folyópart, nyüzsgő városközpont remek vásárlási lehetőségekkel, hangulatos várnegyed – ez mind igazi kisvárosi vonzerő. Dunaföldvár várja az érdeklődő, kíváncsi látogatót!
A város kiemelkedő programjai: Várjátékok a várudvarban (május utolsó hétvégéje), Földvári Nyári Esték szabadtéri színházi előadások (júliusban), vízi és légi parádé Szent István napján (augusztus 20.)

TOVÁBBI INFORMÁCIÓK:   www.dunafoldvar.hu

 www.csodasmagyarorszag.hu/tourinform

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »