Paks

Paks

A város hajdan királyi birtok volt, nevét először 1333-ban említették. Szerepe akkor nőtt meg, amikor a XIV. században a királyi udvarban jelentős tisztségeket betöltő Paksy család kapta adományul. Paksy László Hunyadi Mátyás erdélyi vajdája, Paksy János pedig, aki a mohácsi csatában esett el, II. Lajos udvari tanácsosa, majd kincstárnoka volt.
A török időkben birtokosai és a XV. század elején épített ferences kolostor lakói egyaránt elhagyták a települést, a szultáni csapatok pedig bevették magukat a mai Anna utca környékén épített palánkvár falai közé, s onnan csaptak ki a környező falvakra. A felszabadító hadjáratok
után elnéptelenedett a település, 1696-ban is mindössze 28 délszláv családot említenek az összeírások. A Rákóczi-szabadságharc, majd a
járványok miatt csak lassan népesedett be ismét a terület.
A XVIII. század jelentős változásokat hozott. Paks 1730-tól már mezőváros, s az 1720-as évektől főként a délnyugat németországi tartományokból német telepesek, északról zsidók érkeztek, 1735-ben itt alakult meg a megye első zsidó hitközsége. A kereskedelem az ő kezükben volt, s a német
iparosoknak köszönhetően gyorsan fellendült a kézművesség is. Ennek az időszaknak az emlékét őrzik a polgári jólétet idéző, klasszicista házak,
az Anna utcában jellegzetes óvárosi hangulat uralkodik.
A város több pontjáról is szép kilátás nyílik a folyóra, amelynek partján kellemes, romantikus sétákat tehetünk. Itt találjuk a híres paksi bárkát, ahol halat vásárolhatunk. A település gazdasági életében mindig nagy szerepe volt a Dunához kötődő halászatnak, és a környező kitűnő
földeken művelt mezőgazdaságnak.
Az újkori Paksot az atomerőmű tette híressé. Első egységét 1982 végén kapcsolták a magyar villamosenergia-hálózatra, amelyet 1987-ig még további három követett.

Akár észak, akár dél felől érkezünk, a 6-os főúton közelíthető meg a város – a Duna túlpartjáról pedig komppal juthatunk át. Vonattal a Dunaújváros – Paks mellékvonalon utazhatunk ide.

További információk:

www.paks.hu

 www.csodasmagyarorszag.hu/tourinform

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »