Mátrafüred

Mátrafüred

Gyöngyös városához tartozó üdülőhely, a hegység egyik turisztikai központja.
Eredeti neve Benepuszta volt. Itt 1892-ben épült hideg vizű fürdőhely és emiatt 1930-ban a lakott hely nevét Tátrafüred analógiájára Mátrafüredre változtatták.
A Benepuszta elnevezés eredete a közelben lévő Benevártól, illetve az eredetileg a Kőporos-tető (413 m) oldalában lévő Beneváralja helységtől ered. Beneváralja vagy Bene városa az Árpád-korban keletkezett helység, amely a XIV. században pusztult el. Azóta puszta hely, amelynek pontos helyét a XVII. században még ismerték, de azóta feledésbe merült.

398 m magasan álló kilátót 1900-ban építettek, a két világháború között felújították. A Dobogó-kő hegyen épült kilátó nevét Kozmáry János üdülőtelep-igazgatóról kapta.
Jelzett turistaút vezet hozzá az autóbusz-megállótól. A hegy nevének eredete egyes vélemények szerint onnan ered, hogy a hegy úgy dobog, mintha belül üres volna. A kilátóból dél felé Gyöngyös, észak-északkelet felé a Kékes és a Mátra gerinceinek vonulata látszik.

Mátrafüred másik kilátóhelye a Muzsla-tetőn (478 m) álló kilátó.
Megközelíthető Mátrafüred központjából a 24. sz. főút mentén felfelé indulva a sárga sáv turistajelzésen, amely a Rákóczi turistaút.

A település közelében állt egykor a vár, melynek ma már csak romjai láthatók. Egy Bene nevű birtokos várkastélymaradványán 1250 körül az Aba nemzetséghez tartozó Csobánka építtette ezt a várat.

A kutatások szerint 1301-ben Csobánka fiai osztoztak az ősi birtokon; a várat 3 részre osztották. Több tulajdonosváltás és kisebb ostrom után az 1800-as évekre már lepusztult a vár. Az 1980-as évek ásatásai már csak az alig látható falmaradványokat és a vár kútját tudták feltárni.

Mátrafüredet a 24. sz. főúton elhagyva 1,5 km múlva érjük el Sástót, az egyik legkedveltebb pihenőhelyet a Mátrában. Nem véletlen, hogy jó időben zsúfolásig tele a sástói parkoló; a csónakázás és a tó körüli sétautak sokak szívesen választott programja. A kilátóból Gyöngyös és a Mátra gerince felé egyaránt kiváló panoráma kínálkozik.

Az 1909-es útikalauz még csupán ennyit említ róla “?513 m magasságban érintjük a mindég vízben és rendesen vadkacsákban bővelkedő Sástót, melynek szélein esténként szarvasok legelnek”. Nevét a mintegy 25 ezer négyszögöl alapterületű, sással benőtt tótól kapta.

A Mátra egyik fiatal nevezetességéről van szó, az 1969-es kiadású Mátra útikalauz foglalkozik vele először, mint turisztikai központtal. Ennek előzménye, hogy a korábbi lápos területen 1953-ban Varga Ferenc akkori tanácselnök alakíttatta ki a tavat. A sástói kempinget 1961-ben hozták létre, mint az első hegyvidéki kempinget. Az 50 m magas kilátót a Szeged melletti Algyőről szállították ide, korábban fúrótoronyként üzemelt. A környék kialakításában gondot jelentett az a hatalmas mennyiségű sás, amit kitermeltek. Azok a kis szigetek, amelyeken ma a kilátóig eljutunk, kőből és a kitermelt sás rétegeiből keletkeztek.

Sástó a kicsik és nagyok kedvence, hiszen a tó kacsáit előszeretettel eteti mindenki.
A csónakázás mellett optimális esetben télen korcsolyázni is lehet a tavon.

Az OXYGEN ADRENALIN PARK a főváros zajától távol, mégis ahhoz közel (egy órányi távolságra) a Mátra déli lejtőjén található. A 16 hektárnyi területen kialakított parkban az 1 évestől a 99 évesig, mindenkinek kínálnak szórakozási lehtőséget.

Az Oxigén adrenalin park 2006 októberében nyitotta meg kapuit a sástói kőbánya területén Mátrafüred és Mátraháza között.. Első eleme a téli-nyári bobpálya volt, majd 2007 tavaszától kezdve folyamatosan készültek az újabb adrenalin szintet növelő attrakciók. Márciusban készült el a Frédi-Béni játszótér a legkisebbeknek, de tapasztalataink szerint a felnőttek is szívesen próbálják ki. Áprilisban a mászófalat, júliusban pedig a függőhidat vehette birtokba a közönség. Augusztusban kialakításra került egy gyermek quadpálya, amit hamarosan követni fog a felnőtt pálya is nagyobb méretű és teljesítményű quadokkal. Következő várható elem a katlan két oldala közötti oda-vissza irányú átcsúszó pálya, ami biztosan megemeli mindenkiben az adrenalin szintet.
2008-ban további elemekkel bővült a park. A 145.000 m2-nyi területen fekvő parkban mindenki megtalálja a számára megfelelő szórakozási lehetőséget.

Az ország legmagasabban fekvő kalandparkjában nemcsak az adrenalint termelő élményelemektől áll el a lélegzetünk, hanem az elénk táruló panorámától is. Derűs időben Kékes tetőtől az Alföldig elláthatunk.
Itt minden érted van:

téli-nyári bobpálya mindenkinek,
quadpálya a vezetés szerelmeseinek,
függőhíd, canopy a bátraknak,

360°-os, átforduló hinta a kitartóknak,
óriás hinta (Hardinga) az adrenalin függőknek,
kalandpark kicsi és nagy kalandoroknak,
mászófal, eurobungy a sportot kedvelőknek,
Frédi-Béni játszótér, légvár a kicsiknek,
étterem, nyársaló és bográcsozó helyek az éheseknek,
büfé a szomjasaknak,
kávézó az álmosaknak,
panzió a fáradtaknak.

A játékok az időjárási viszonyoktól függően üzemelnek.

Mátra Bob Sástón, Magyarország legmagasabban fekvő bobpályája. Gyöngyöstől 12 km-re Mátrafüred és Mátraháza között található. A 930 m hosszúságú pálya 2006. októberében nyitotta meg kapuit. 34 kétszemélyes bobkocsi áll az idelátogató vendégek rendelkezésére.
A pályán elérhető maximális sebesség 42 km/h.

A centrifugál fékkel ellátott, valamint hárompontos biztonsági övvel felszerelt, kötött pályára rögzített bobkocsik mindenki számára teljes biztonságot nyújtanak. A bobkocsik maximális sebessége 42 km/h. A kocsik gyorsaságát az utas tetszőlegesen szabályozhatja a fékkarok segítségével saját igényei szerint. A kocsikra szerelt fékkarok csak a lesikló szakaszon működnek, alapállapotban állóra fékezik a bobkocsit. Az elinduláshoz a fékkarok előre tolása szükséges. A bob mindaddig
halad, ill. gyorsul, amíg a fékkart előre nyomva tartjuk. A fékezéshez a fékkarok megfelelő mértékű hátraengedése szükséges. A bobpálya tehát, az utazási feltételek betartása mellett maximálisan biztonságot nyújt mindenki számára.
A pályán előfordulhat ütközés okozta baleset, de ez mindig emberi figyelmetlenség következménye, ezért fontos az utazási feltételek maradéktalan betartása. Ütközésért, mindig a hátulról érkező bobkocsit vezető és az előtte haladó bobkocsiba ütköző személy a felelős.

Megközelítés: A Mátra Bob a sástói kőbányánál található, amely a 24-es főút mentén Gyöngyös irányából Sástó után a 11-es kilométerszelvény után jobbra, Eger, Mátraháza, illetve Galyatető irányából a 12-es kilométerszelvény után található. (balra) A BOB pálya megfelelően ki van táblázva a vendégeknek.

További információk:

www.matrafured.hu

www.csodasmagyarorszag.hu/tourinform

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »