Zakynthos

Zakynthos

Zakinthos-sziget 400 km2 területű, kb. 40 km hosszú és 20 km széles, partvonala pedig 123 km hosszú. Ez a Jón-tenger második legdélebbi szigete, az első Kythira. A szigeten gyakoriak a kisebb földrengések, ez az oka annak, hogy Zakinthos városát 1953-ban egy földrengés szinte teljesen romba döntötte, melynek következtében csupán csak egy-egy épület maradt meg épen. Ezért a várost újra kellett építeni, amit mindössze 7 év alatt sikerült véghezvinniük.

Zakinthos hegyeit erdők borítják, és dús növényzet jellemzi, mint például az olajfa, a pálmafa és a citrus, ezért már a középkorban elnevezték a Kelet Virágának.
Nagyon népszerű sziget a külföldiek körében, de a görögök is nagy számban jönnek ide évente egyszer, méghozzá augusztus 2-án, ugyanis akkor ünneplik a sziget védőszentjét, Ajiosz Dionüszoszt.
A szigetnek nemzeti étele is van, mégpedig a nyúl.

Nemzeti parkja a déli oldalon található, ahová a „Caretta Caretta”, azaz az álcserepes teknősök lerakják a tojásaikat. Ezek a különleges teknősök a sziget szimbólumai is egyben.
De nem csak ez az egy szimbóluma van Zakinthos-nak: másik jelképe a Navagio-öböl (Hajóroncs-öböl), amelyet a Panagiotis nevű hajó roncsa ékesít, amit még a 70-es években sodort partra egy nagy vihar.

Zakinthos közlekedése nagyon jónak mondható. Repülők közlekednek a szigetre Athénból és Korfuról is, de Athénból akár busszal is ellátogathatunk Zakinthos-ba, ez viszont akár 8-9 órát is igénybe vehet.
Killini a Peloponnészoszi-félsziget északnyugati részén fekszik. Ez a település is gyakori összeköttetésben van a szigettel: naponta 6-7 alkalommal is közlekednek kompok ezen a szakaszon.

A szigeten a helyi közlekedés is igen kedvező. Az azonos nevet viselő fővárosból, Zakinthos-ból rendkívül gyakran indulnak buszok a sziget többi pontjába, ezen kívül pedig szinte minden településen találunk lehetőséget bicikli- vagy autóbérlésre.

Zakinthos rendkívül sok változatos stranddal rendelkezik, így mindenki megtalálhatja a kedvére valót. Van homokos és kavicsos, nyugodt és zsúfolt, hosszú és rövid egyaránt.
A legkedveltebb strandok a következők: San Nikolas Beach, Porto Zorro Beach, Banana Beach, Makris Gialos Beach és a Kaminia Beach.

Zakinthos szebbnél szebb tájakkal és településekkel rendelkező sziget. A szigetet körbejárva megismerhetjük azokat a helyeket, ahová igazán érdemes ellátogatni.

A Kék barlangok Zakinthos legészakibb részén helyezkednek el. Ez a hely a sziget egyik leglátogatottabb nevezetessége. Egy-egy hajókirándulás alkalmával juthatunk el ide. Érdemes megnézni, ugyanis az oda vezető úton is gyönyörű és érdekes sziklaformákkal találkozhatunk.

Agios Nikolaos falu Zakinthos északkeleti csücskében helyezkedik el, és mindössze 30 lakossal rendelkezik. Ennek ellenére a sziget legfontosabb kikötői között tartják számon. Innen indulnak többek között a Kék barlangokhoz közlekedő kirándulóhajók is. A falu emellett egy kicsi, csupán 100 méter hosszú, kavicsos partszakasszal rendelkezik, így nem éppen a legmegfelelőbb hely a strandolásra.

Zakinthos keleti részén fekszik Alikes, amely leginkább az angolok által kedvelt üdülő település. A település mellett szól 1 km hosszú, homokos strandja és az is, hogy rendkívül alacsony árak vannak itt.
Alikes látnivalói közé tartozik a halászkikötő, amely a folyótorkolatban terül el, tőle pedig alig 150 méterre egy velencei hidat láthatunk. Érdemes megtekinteni még Vertzagio kiállítását. Vertzagio egy személy, aki már 2 évtizede elkezdte összegyűjteni Zakinthos antik tárgyait. Így a kiállításon az antik bútoroktól elkezdve a fényképekig mindenféle érdekességet megtekinthetünk. Nem messze innen, a Pigadika nevű faluban Vertzagio egy hagyományos görög tavernát is létrehozott.

Az Ano Gerakari nevű faluban az Agios Nikolaos templomot látogathatjuk meg. Ide a szigetre nyíló kilátás miatt érdemes ellátogatni.
Azoknak, akiket érdekel a borászat, és egy kis borkóstolóra, illetve borászati eszközök megtekintésére vágynak, feltétlenül menjenek el Kalipadóba. Ebben a kis faluban találjuk Zakinthos legnagyobb magán borpincéjét. Itt lehetőségünk van borkóstolásra, vásárlásra, sőt még középkori borászati kellékeket is megtekinthetünk.

Zakinthos egyik legjelentősebb üdülőhelye Planos. Igaz, nevezetességeket nem találunk benne, ellenben szállodákat, kikapcsolódási lehetőségeket és hosszú, kavicsos strandot igen.

Akik Zakinthos városban nyaralnak, azok könnyedén eljuthatnak Bochaliba egy kellemes délelőtti vagy délutáni kirándulás keretében. Bochali ugyanis Zakinthos város felett helyezkedik el közvetlenül. Itt néhány nevezetességet is megtekinthetünk, mint például egy velencei erődöt és Bochali főterét, ahonnan páratlan kilátás nyílik a fővárosra, sőt még a Peloponnészoszt is látjuk innen.

Zakinthos déli részének egyik legkedveltebb üdülőhelye Argassi. A falu hosszú, homokos stranddal rendelkezik, és leginkább az angolok körében kedvelt. Innen is szép kilátás nyílik a fővárosra.

Argassitól délnyugati irányban, a Laganas-öbölnél terül el Kalamaki település. Itt is hosszú, homokos strandot találunk. Kalamaki leginkább azoknak ajánlott, akik egy csendes, nyugodt nyaralást kívánnak eltölteni a szigeten.

Kalamakitól nem messze van Laganas, ami az előbbi településsel ellentétben sokkal zsúfoltabb és élénkebb. Ennek az az oka, hogy ez a település Zakinthos legkiemelkedőbb üdülőhelye. Itt is számtalan brit turistával találkozunk, sőt még az éttermek is nagyszámban angol ételeket kínálnak, emellett pedig olyan programokat szereznek, amelyekben a britek leginkább kedvüket lelik. Ilyenek például a karaoke versenyek, a különböző kvízversenyek és a nagyképernyőre kivetített sportcsatornák.

Ha a nyugati parton elindulunk észak felé, eljuthatunk Giribe, amely Zakinthos legmagasabban fekvő települése. Miután megcsodáltuk a kilátást, egy falumúzeumba is ellátogathatunk, ahol többek közt mezőgazdasági eszközöket tudunk megtekinteni.

A nyugati part mentén észak felé haladva még két jelentősebb kolostorral találkozhatunk. Az egyik közülük az Anafonitira nevet viseli. A kolostor kaputornya a 15. században épült, jó állapotú freskói pedig a 17. századból származnak.
A másik jelentősebb kolostor az Agios Georgiou Kremnon. Ez egy erdei kolostor, amelyet még erődként is használtak. A magas falakon belül ma már nem lakik senki, ellenben találunk bent egy 18. századi tornyot és egy barokk stílusú templomot.

A kolostorból eljuthatunk arra a helyre, ahonnan a legszebb fényképet lehet elkészíteni a híres Hajóroncs-öbölről. Az öböl egy teherszállító hajó szerencsétlenségéről kapta a nevét, amely a ’70-es években szenvedett végzetes balesetet.

Zakinthos belsejében pedig a Macherado nevű falucskába érdemes ellátogatni. Itt van ugyanis az Agia Mavra teplom, ahová leginkább zarándokok járnak. A templom belsejében 16. századból származó ikonokat és egy ezüstös kabátot nézhetünk meg, amelyről úgy tartják, hogy csodatévő képességekkel rendelkezik.

Mint ahogy a többi települést, Zakinthos-t is megrázta az 1953-as földrengés, amelynek következtében újjáépítették az egész várost. Szerencsére azonban az építők ügyeltek arra, hogy a fővárost ne csak az új stílusú épületek jellemezzék. Így tehát sikeresen rendbe hoztak számos középkori épületet is. Ennek köszönhetően létrejött Zakinthos város elragadó hangulata, amelyet az új és régi házak egyvelegének köszönhet.
Zakinthos városban néhány templomot és múzeumot tekinthetünk meg.

Zakinthos város nevezetességei:

  • A város partján áll az Agios Nikolaos nevű templom, amelyet a tengerészek istene számára emeltek 1560-ban.
  • Zakinthosban a Mitropolis nevű püspöki székesegyházba is ellátogathatunk, amit rendkívül szép festmények ékesítenek.
  • A Kiria ton Angelon templomot a város a borbélyok céhének köszönheti. A templom 1687-ben épült.
  • A város legkiemelkedőbb temploma a Dionissios-templom, amely a zakinthosi szentről kapta a nevét. Benne freskók ábrázolják a szent életének fontos momentumait. Azonban más sziget szentjeit ábrázoló freskókat is megnézhetünk, amelyek a ’90-es évekből származnak. Ezen kívül pedig egy pillantást vethetünk Dionissios maradványaira is.
  • Zakinthos város múzeumokban sem szűkölködik. Itt van például az Eptanisian Maritime nevű múzeum, ahol festményeket és hajómodelleket láthatunk, amelyek mind-mind az i.e. 480-ban megesett szalamiszi csata alapján készültek.
  • A Zakinthos Múzeumban szintén festményeket nézhetünk meg, amelyek kivétel nélkül a Jón-szigetek valamelyikéről származnak.

További információk:  www.gorogorszag.info

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »