KOPER

KOPER

Kopernek nem kell szégyenkeznie a legnagyobb horvát üdülőhelyek mellett sem, hiszen mindennel rendelkezik, amivel egy tengerparti nyaralás teljessé tehető.

Velencei stílusú házai, kis tereinek romantikája, a kikötőben ringatózó hajók és a mindenből áradó olaszos hangulat ékszerdobozzá teszik ezt az 50.000 fős várost, mely Szlovénia egyetlen kikötővárosa, ezen kívül fontos ipari és üzleti központ.

Koper legfőbb attrakciója a történelmi városmag, az óváros, mely egy régi világba repít el. A város fordulatokban bővelkedő történelmének mindenütt ott vannak a kézzel fogható nyomai, úgy a velencei uralom időszakából, mint a reneszánsz és a barokk aranykorából, melynek Koper a legszebb építészeti emlékeit köszönheti.

A 13. században lett az aquileai pátriárkák tulajdona, akik itt alakították ki székhelyüket, és Caput Histriae, azaz az Isztria fővárosa nevet adták neki. Ebből származik a későbbi Capodistria elnevezés. A várost megerősítették, Koper néhány legszebb épülete is ekkor készült el, mint a katedrális és a paloták.

A 15-16. századi velencei uralom hozta el Koper aranykorát. Kereskedelme megállíthatatlanul fejlődött, nemsokára az Isztria közigazgatási és bírósági központjának szerepét is betöltötte.

A só bányászatában és kereskedelémben monopolhelyzetet élvezett, ez pedig hatalmas bevételi forrást jelentett a városnak, hiszen állandó piacként ott volt neki a Habsburg Birodalom.

A város csodás főtérrel büszkélkedhet, melynek ékessége a Szűz Mária Mennybemenetele székesegyház és annak harangtornya. A 12. században épült a román stílusú, háromhajós katedrális, melyhez később toldották hozzá a harangtornyot, 1392-ben pedig át is építették, immár gótikus stílusban.

Az 54 m magas torony már messziről jelzi, hogy közeledünk a város felé. Ez a torony rejti Szlovénia legrégebbi harangjait, melyeket 1333-ban készítettek.

A harangtorony jelenlegi külsejét a 15-17. században nyerte el, azóta is liturgikus feladatokat lát el. 204 lépcsőn keresztül juthatunk fel a torony tetejébe, némi belépődíjért, ha gyönyörködni szeretnénk a trieszti öböl látványában.

Szintén a város főtere ad otthont Koper egyik jelképének, a Prétori Palotának, mely fontos szereplője volt a város történelmének.

A lenyűgözően szép épületből irányították ugyanis Kopert nyolc évszázadon át. Velencei gótikus stílusát az 1400-as évek közepén kapta, külső lépcsőjét és korlátját 50 évvel később építették hozzá.

A legtöbb turistát a nyári hónapokban fogadja a város, ekkor a tengerparté lesz a főszerep. Kopernek egyetlen szabad strandja van, ez a kikötő mellett található, nagy területtel a napozáshoz, életmentőkkel, öltözőkkel, zuhanyzókkal, játszótérrel, étteremmel, kávézóval.

További információk: www.helloszlovenia.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »