Palics

Palics

Első említése Paly néven 1462-ben, Mátyás király adománylevelében történt, amikor a pusztát anyjának ajándékozta. A település a 19. század közepén kezdett felépülni, ekkor fedezték fel a tó vizének és iszapjának gyógyító voltát. Mai szecessziós külsejét az 1900-as évek elején nyerte el. A Monarchia felkapott fürdővárosai között tartották számon. A trianoni békeszerződésig, majd 19411945 között MagyarországBács-Bodrog vármegye része volt.

Szabadkától 8 km-re, keletre található Palics a századfordulón vált kiemelkedő fürdőhellyé. A félhold alakú bemélyedésben elhelyezkedő tó vizének és iszapjának gyógyító erejét már a 19. század közepén felfedezték, a legtöbb létesítményt mégis csak az 1900-as évek elején építették meg. A tóhoz vezető park bejáratánál magasodik a Víztorony, amely az üdülőhely szimbólumává vált. Komor Marcell és Jakab Dezső szecessziós alkotásán az erdélyi fafaragás motívumai ismerhetők fel. Hasonló stílusban épült meg a Vigadó és a Női fürdő épülete is. A nyaralótelep számos különlegesen szép épületet is magában foglal, ilyenek a Lujza-villa és a Bagolyvár. A tó strandjain számos szolgáltatást igénye vehetnek a fürdővendégek. Tartalmas időtöltést jelent a palicsi Állatkert felkeresése is, amely már több mint hat évtizede működik és évente több mint 130.000 látogatót fogad. A parkerdő közepén található a Nyári Színpad, ahol nyaranta több más rendezvény mellett a Nemzetközi Filmfesztivál eseményei is zajlanak.

www.szegedturizmus.hu  www.wikipedia.org

Translate »