Bari fiatalos, pezsgő város. Ide elutazva azonban ami igazán érdekes, az a környéke: Bariból keveset vonatozva csodálatos kirándulási lehetőségek, remek strandok érhetők el. Bari nevezetességeinek és strandjának bemutatása után tehát ezekre is részletesen kitérünk az alábbiakban. Továbbá közlekedési, reptéri bejutási információk is olvashatók, és kiváló ár/érték arányú szállások válogatása is található az oldalon.
Bari (ejtsd: Bári) Olaszország déli részének 2. legnagyobb és legfontosabb városa, Nápoly után. Lakosainak száma 327 ezer. Nagy kikötőváros, jelentős kikötőjének köszönhetően sokan szállnak itt hajóra, és indulnak Görögország, Horvátország vagy Albánia irányába.
A sok itt tanuló diáknak köszönhetően Barinak fiatalos, pezsgő hangulata, és jelentős éjszakai élete van. Hangulatos pezsgés van esténként a kikötő, és az óváros környékén. Óvárosán kívül túl sok, és túl érdekes nevezetessége viszont nincs. Bari nagy, felszerelt strandja (Pane e Pomodoro) is megfelelő napozásra, fürdésre, bár zsúfolt, és nem mindig a legtisztább. És a város környékén is szép partszakaszok fedezhetők fel. Sétálni, az óvároshoz hasonlóan, a tengerpart, és a parti sétány is egy hangulatos, pezsgő helyszín.
Maga Bari ugyan nem egy első számú turistacélpont, bár olaszos, autentikus óvárosa (Città Vecchia) érdekes, hangulatos, szép épületekkel, kanyargós, szűk utcákkal (de éjszaka nem mindenhol biztonságos az óváros belső része, inkább nappal nézelődjünk a belsőbb utcákban). A városra 1-2 nap elég is.
Ugyanakkor itt délen, a csizma sarkában, az egyébként szegény Puglia régióban remek kirándulásokat lehet innen tenni, és elsősorban emiatt érdemes Bariba elutazni. Lásd a leírás végén a Bariból elérhető szép helyeket. Melyekből rengeteg van, Puglia mesés látnivalókat tartogat, melyek a turizmus szempontjából még viszonylag érintetlenek – errefele nem fogunk akkora tömeggel, turisták hadával találkozni, mint a legismertebb, legfelkapottabb olasz városokban. És a szállások, (remek) ételek, italok is olcsóbbak, ahogy a közlekedés se drága a környékbeli szép helyekre. Fehér városok, festői, homokos tengerpartok várják az utazókat Bari környékén. Puglia régió egy szép, autentikus, olaszos, „zabolázatlan” rész, nem mindenhol annyira kiépült, de nem is steril, természetesen szép.
Bari legjelentősebb látnivalója 1087-1197 között, román stílusban épült. Itt nyugszik Szent Miklós, azaz a Mikulás, akinek ereklyéit 1087-ben hozták a városba, miután Törökországban olasz halászok ellopták azokat egy szentélyből. Emiatt építették fel a bazilikát, hogy a szent ereklyéknek méltó helyül szolgáljon. A bazilika így jelentős keresztény zarándokcélpont, a római és a görög katolikusok körében is. Építészetileg szép, csendes nyugodt templom. A belépés ingyenes.
A város másik jelentős temploma a székesegyház, a bazilikától 250 méterre, délre, a Vár közelében helyezkedik el. 1292-ben szentelték fel, egy 1156-ban lerombolt bizánci katedrális helyére építették. Kevésbé híres, és kisebb mint a bazilika, de a katedrálist is érdemes megnézni, a belépés ide is ingyenes.
A katedrálishoz közel található a Castello Normanno-Svevo vár, 1132-ben épült, 1156-ban lerombolták, de 1233-ban újjáépítették. Azóta többször restaurálták, ma szinte új állapotában látható. Három oldalról várárok veszi körül, északi oldaláról pedig a tenger határolja. Bemenni 5 EUR lehet, de nem éri meg, bent nem sok látnivaló van, gyakorlatilag semmi sincs, és a várfalakra sem lehet felmenni, elég csak kívülről megnézni a várkastélyt.
Az óváros felfedezése után mindenképp sétáljunk végig Bari hangulatos tengerparti sétányán. Naplementekor és este különösen szép. A promenád mentén, több padon is meg lehet pihenni, nézni a tengert és az érdekes épületeket. A Lungomare nyugati, a városközponthoz közeli végén a kikötőt láthatjuk, míg a keleti végén Bari strandjára, a homokos-füves-kavicsos Pane e Pomodoróra jutunk. Ha Bariban csak a szállásunk van, és elsősorban Puglia más szépségeit nézzük meg, itt egy sétát akkor sem érdemes kihagyni.
Bari városi strandján homokos, füves és kavicsos részeket is találunk. Kifejezetten lassan mélyül, gyerekesek körében népszerű. Át lehet gyalogolni a partot övező sziklákhoz, és ott is napozni, érdemes a cuccokat is odavinni. Széles és hosszú strand, ingyenes öltözővel, wc-vel, értékmegőrzővel, zuhanyzókkal, tengerparti bárral, ahol lehet enni és inni. Árnyékot ugyanakkor keveset találunk. Nem a környék legszebb, vagy legtisztább strandja, ugyanakkor a környék szinte egyetlen jól felszerelt partszakasza.
Bari környéke, kirándulási lehetőségek
Polignano a Mare egy festői, képeslapokra kívánkozó, a tenger melletti sziklákra épült falu. Puglia egyik legromantikusabb, legszebb települése, mind nyaralás, mind városnézés céljából érdemes felkeresni. Az óvárosban több helyről is nagyon szép a panoráma a tengerre. A kis, sziklás tengerparton pihenésen kívül, szép kis óvárosának szűk utcáiban is jókat lehet sétálni. Polignano a Mare sziklás, durva kavicsos, gyorsan mélyülő strandja egyáltalán nem kiépült, még öltöző, wc sincs, de hangulatos, egyedi, szép, mindenképp érdemes eljönni. Fel lehet fedezni a strand kis barlangjait is, a bátrabbak ugrálhatnak sziklákról is. A fő strand után érdemes 10 percet tovább sétálni északnyugati irányba, kifelé a központból, és így eljuthatunk egy másik szép öbölbe is, a Lido Cala Paura strandra, amit szintén érdemes kipróbálni.
Monopolí is egy mesés hely Barihoz közel. Festői kikötője és óvárosa megér egy sétát. A pezsgő óváros még Polignano a Mare óvárosánál is jobb, hangulatosabb, illetve annál nagyobb is. Hangulatos kikötője ma is aktív. Láthatjuk, ahogy a halászok visszatérnek zsákmányaikkal. Autentikus, nem csak elsősorban a turizmusra épülő város, ahol megismerhetjük az igazi olasz kultúrát. A séta után, vagy azelőtt több kis strandon is felfrissülhetünk: vannak homokosak, kavicsosak és sziklásak is (ugyanakkor egyik se felszerelt, még öltözőt vagy wc-t se találunk, de tengerparti éttermek, bárok vannak). A strandok már az óvároson kívül elkezdődnek, majd haladhatunk a különböző kisebb strandok felé a partszakaszon dékeleti irányban. Capitolo és Garappa után már nagyobb, felszereltebb strandok kezdődnek, de itt már Monopoli központjából 8 km-re vagyunk.
Monopoli Baritól 45, míg Polignano a Marétól 8 km-re helyezkedik el. Polignano a Mare megcsodálása előtt vagy után tehát könnyedén felkereshetjük Monopolit is, bár nem valószínű hogy mindkét hely belefér egy napba.
Trani egy kifejezetten autentikus és gyönyörű kis, középkori kikötőváros, halászokkal, csodás katedrálissal. 11. századi, tengerparton álló székesegyháza talán a tartomány legszebbje. Másik fő látnivaló a vár, a Castello Di Trani (inkább kívülről érdekes). Traniban sétálni kicsit olyan, mintha egy régi olasz filmben lennénk.
Ostuni óvárosát ősi városfalak fogják közre. Puglia régió egyik legfestőibb városa ez. A dombon lévő fehér város óvárosáank labirintusában sétálva, annak legmagasabb pontján megtekintetjük Ostuni 15. századi, látványos székesegyházát is. És több pontról a tengerre irányuló kilátásban is gyönyörködhetünk. Itt strand nincs, de a 11 km-re lévő (tömegközlekedéssel nem elérhető) Lido Bosco Verde strandot a környék legjobbjai között listázzák.
A Grotte di Castellana az egyik legvonzóbb természeti látnivaló a környéken. Kifejezetten gyönyörű cseppkőbarlang, aki már látott 1-2 cseppkőbarlangot, annak is érdemes ide ellátogatnia, mert valóban a legszebbek között van. Legpompásabb része a Grotta Bianca, azaz a fehér barlang, melynek megtekintését azonban a rövid túra nem, csak a hosszú tartalmazza.
Az 1240-es években, II. Frigyes német-római császár építtette a különös, rejtélyes Castel del Monte várat, mely 1996 óta a Világörökség része. Különlegessége építészeti-matematikai szabályossága, a nyolcas szám bűvköre: a vár nyolcszögletű, sarkainál nyolcszögletű tornyok vannak, belső udvara is nyolcszögletű, mindkét szintjén nyolc-nyolc helyiség van. A Castel del Monte a középkori építészet egyik csúcsteljesítménye. A vár egy 540 méter magas dombon áll, az is érdekes benne, hogy védelmi célokat a kutatások szerint soha nem szolgált, és hogy konyhát, kápolnát, istálló, tárolót nem építettek bele, amik akkoriban jellemzőek voltak egy várra. Így nem tudják, mi is volt a rendeltetése. A vártól szép a kilátás – de sehová, mert a semmi közepén áll, a 13. században sem állt semmilyen kereskedelmi út központjában, vagy valamennyire is stratégiailag fontos helyen. A napnyugtát mindenesetre nagyon jó innen nézni. Több szempontból érdekes, rejtélyes vár tehát ez. De bemenni nem érdemes, mert a belső részén semmi sincs.
Matera barlanglakásairól ismert, melyekben már Kr. e. 7000-ben is éltek emberek. Óvárosa, vagy inkább úgy mondhatjuk, hogy ősi városa, annak barlanglakásaival (Sassi di Matera) a Világörökség része. A barlangokban még ma is laknak. Az 1980-as évekig főleg szegények lakóhelyei voltak, de ma már, a turizmusnak köszönhetően üzletek, bárok, szállodák nyíltak ezen a különleges helyen, és kifejezett luxus utazási célponttá vált a város. Sok régi, elhagyatott barlang is van a Sasso Caveoso részen, melyekbe bemehetünk. Mágikus, hihetetlen, egyedi, gyönyörű hely Matera, kevés helyen látni ilyet Európában. Mindezeken kívül, Matera egy viszonylag nagy, 60 ezer lakosú város.
Alberobello is különleges házairól, a kúpos tetejű kis trulló-házakról ismert. Kőből, kötőanyag nélkül építették őket, tetejükre furcsa szimbólumokat rajzoltak. Az első ilyen házak a 16. század közepén kezdtek megjelenni itt. Érdekesség, hogy ezek csak errefelé jellemzőek, sehol máshol a világon nem terjedtek el a trulló-házak. Kifejezetten hangulatos, emellett nyugalmas, csendes hely Alberobello. Szintén a Világörökség része, lakosainak száma 11 ezer.
Következő, még viszonylag közeli kirándulási célpontunk Locorotondo, Baritól 63, Alberobellóból 9 km-re. Alberobellóhoz való közelsége miatt érdemes összekötni a két látványos hely megnézését. Locorotondo egy kifejezetten bájos, rendben tartott és szép kisváros, fehér, virágokkal díszített házakkal. Olaszország legszebb városai között listázzák. Locorotondo magyarul „kerek helyet” jelent – ezt a nevet a városközpont körbe-körbe futó utcáiról kapta. Melyek egyben eléggé labirintusszerűek is. Locorotondo dombra épült történelmi óvárosában kellemes órákat lehet eltölteni sétálva, üldögélve. Még nem is lepték el a kisvárost túlságosan a turisták.
Otranto Olaszország legkeletibb települése. Alig 70 km-re fekszik Albánia partjaitól. Szép fehérhomokos, de nyaranta zsúfolt tengerpartjain, a kristálytiszta türkizkék vízben fürödhetünk. Emellett szép építészeti kincseket is találhatunk a hangulatos városban, mely Otranto gazdag történelmének köszönhető. Várkastélya, és román katedrálisa is figyelemre méltó.
Gallipoliba, Otrantóba és Torre dell’Orsóba Lecce városán keresztül juthatunk el, amit szintén érdemes lehet megnézni. Dél-Olaszország Nápolyon kívül, másik sok érdekességet kínáló, számos történelmi emlékkel, szép templomokkal, terekkel rendelkező nagyvárosa. Nevezik „a barokk Firenzéjének” és „dél Rómájának” is. Szép óvárosát egy egész nap felfedezni.
További információ: www.utazas-nyaralas.info