Genova

Genova

Genova Olaszország 6. legnagyobb városa, közel 600 ezer lakossal. És egyben évszázadok óta Olaszország legnagyobb és legfontosabb kikötője. A város Kolumbusz Kristóf, valamint Niccoló Paganini szülőhelye. Egykor virágzó tengeri nagyhatalom volt. A tenger mellett a város mögött elterülő hegyek is meghatározzák Genova látképét. Nem tartozik Olaszország fő turistacélpontjai közé, de így nem is kell lépten-nyomon turistacsoportokat kerülgetnünk. Nincs is olyan jó állapotban, nem olyan szép, és nem kínál annyi nevezetességet mint pl. FirenzeVelence, vagy Róma. Ezért nem is mindenkinek tetszik. Sok a lepukkant épület, mely régen sokkal szebb volt, és kicsit koszos Genova. Egyébként egy különösen vibráló, élettel teli város.

Bár remélhetőleg sokan nem tapasztalják majd ilyen rossznak, de sajnos Nápolyhoz hasonlóan, Genova esetében is meg kell említeni a rossz közbiztonságot, a néhol látható veszélyesnek tűnő embereket, prostituáltakat, drogárusokat. És hogy sötétedés után ne sétáljunk az egyébként ilyenkor már kihalt óvárosban, pláne annak szűk sikátoraiban, vagy a kikötő, és a vasútállomás környékén (bár az utóbbi években, a rendbetételeknek köszönhetően már jobb a helyzet, mint régebben). Nappal ezek a részek – a zsebtolvajlástól eltekintve – biztonságosak. Genova mindig is egy veszélyesebb, erőszakosabb városnak számított Olaszországon belül. Mindezek vannak, akit zavarni fognak, de vannak, akiket nem különösebben, akiknek tetszik, hogy ez nem egy „múzeumváros”, vagy egy „Disneyland”, hanem egy igazi, élő hely. Egy színes, hangos, de sokak számára elbűvölő város, labirintusokkal, palotákkal, középkori falakkal, városi liftekkel. Sokak tehát kifejezetten kedvelik Genovát. Itt olcsóbbak az árak is, kisebbek a sorok az attrakciókhoz, és kevesebb a turista, ami szintén vonzó lehet. Genovában is sok szépség, és érdekes látnivalók fedezhetők fel, melyeket az alábbiakban bemutatunk.

Strand a városban nincs megfelelő, csak gyorsan mélyülők, és nem túl szépek. Genova inkább egy nagyváros, mint egy nyaralóhely, a legközelebbi jó strand Arenzano, de tőle távolabb, nyugat felé, még egyre jobbak vannak, pl. Celle Ligure. A várostól keletre pedig Sestri Levante ajánlható. De Genova környékén, tőle keletre, de inkább nyugatra még több tengerparti város, és jó strand fedezhető fel. Érdemes megnézni a városközponttól mindössze 10 km-re található, vonattal vagy busszal elérhető Nervit, a festői, csendes és nyugodt halászfalut. A 25 méterrel a tengerszint felett álló Nervi ma már Genova egyik városrésze, csodálatos kilátással a tengerre. Ezen kívül, Genovától 58 km-re találhat festői Cinque Terre falvainak a meglátogatása az egyik legjobb kirándulási lehetőség innen, 

Akvárium / Acquario di Genova

Ez nem csak egy akvárium a sok közül: a genovai régi kikötőben elhelyezkedő akvárium Olaszország legnagyobb akváriuma, és Európában a 2. legnagyobb, a valenciai után. Az 1992-es genovai expóra épült, de 1998-ban kibővítették. A 3100 m2-es akvárium több órás kikapcsolódást kínál, gyerekeknek és felnőtteknek is érdekes. A világszínvonalú akváriumban közelről csodálhatunk delfineket, cápákat, különböző halakat, fókákat, pingvineket, teknősöket. Érdekes delfinshowt is nézhetünk. A probléma az akváriummal csak annyi, hogy a belépő igen drága, és a hely legtöbbször nagyon zsúfolt.

Az akvárium megtekintése előtt, vagy után, vagy attól függetlenül, érdemes sétálni Genova nyüzsgő régi kikötőjében (Porto Antico) is – de inkább napközben, ne pedig sötétedés után!

Galata Museo del Mare

Genova hatalmas és érdekes tengerészeti múzeumában bemutatásra kerül a város gazdag és dicsőséges tengeri múltja, emellett szép a kilátás is a múzeum tetőteraszáról. Multimédiás, interaktív kiállítás – gyerekeknek is kifejezetten érdekes.

A múzeum az akváriumtól 10 perces sétára helyezkedik el. A múzeum előtt egy tengeralattjáró is megtekinthető – 6 EUR extra díjért belülről is, ez is a gyerekek kedvence szokott lenni. A Nazario Sauro nevű tengeralattjárót 1976-ban avatták fel, 2002-ig szolgált, és 2010 óta működik múzeumként.

Museo Palazzo Reale

A díszes palota 1618-1655 között épült. 1677-ben a Balbi család eladta a Durazzo családnak, akik kibővítették. A díszes, gyönyörű palotában ma is nagyrészt az eredeti bútorokat, és dekorációkat tekinthetjük meg. Láthatunk szép festményeket, freskókat és szobrokat is. Van egy, a versailles-i hoz hasonló, de annál kisebb tükörterem is a palotában. A kertje is nagyon szép.

San Lorenzo katedrális / Cattedrale di San Lorenzo

Az 1110-ben elkezdett, 1118-ban felszentelt, de teljesen csak a 17. században befejezett, így a romántól a gótikustól keresztül a reneszánszig több építészeti stílust felvonultató genovai katedrális a város fő egyházi épülete. A fekete-fehér, csíkos homlokzattal rendelkező katedrálist a II. Világháború idején, 1941. február 9.-én bombatámadás érte a brit HMS Malaya hadihajóról, azonban a lövedék szerencsére nem robbant fel, és ma is megtekinthető a templomban kiállítva. A legtöbbször csendes, békés templom, kevés turistával, más, felkapott olasz városokban lévő szép templomoktól eltérően. Mindenképp érdemes benézni, belülről is szép.

Piazza de Ferrari

Genova főtere a történelmi városközpont és a város modern része között helyezkedik el. Jó hangulata, nagy és szép szökőkútja, és a teret körülölelő történelmi épületek miatt érdemes idelátogatni, illetve itt kezdeni Genova megnézését – nyaranta akár egyszerűen követve a tömeget.

Via Garibaldi

A Via Garibaldi Genova történelmi városközpontjának egyik főutcája, melyen érdemes végigjárni a városban tartózkodva, ez az egyik „kötelező” sétaút. A 250 méter hosszú, de meglehetősen szűk sétálóutca 1550 óta létezik, de csak 1882 óta viseli Guiseppe Garibaldi, az egyesített Olaszország megteremtésében kulcsszerepet játszó politikus nevét.

Az elegáns utca mentén csodálatos barokk épületek, és paloták csodálhatók (1-2 elég rossz állapotban), valamint templomok, éttermek, érdekes boltok, és művészeti galériák is elhelyezkednek. 1-2 palota belső kertjébe is be lehet menni, amit érdemes megtenni: szökőkutak, kis vízesések is láthatók az udvarokon. A paloták a 16. század közepén, gazdag genovai kereskedőknek épültek.

Spianata Castelletto

A szép és hangulatos kilátóteraszról csodás körpanoráma tárul elénk Genovára és a környékére. Láthatók háztetők, tornyok, templomok, és a tenger. Szép villák, kastélyok, templomok, történelmi építmények fedezhetők fel. Jó erre a békés helyre elmenekülni a kaotikus Genovából, mindenképp érdemes ide feljönni annak, aki a városban jár. Innen sokkal szebb Genova, mint a városban járva. Érdemes kipróbálni az itteni fagyizókat, valamint a kilátóhely környékén, az egész Spianatán, Genova dombos városrészében is sétálni.

Boccadasse

Boccadasse, a régi, hangulatos halászfalu, Genova egyik legszebb negyede. Odaérve csodálhatjuk a színes házakat, a halászhajókat, és beülhetünk egy helyi étterembe. Hasonlít a Cinque Terrére, de annál sokkal kisebb rész. A turisták körében népszerű, általában zsúfolt környék.

Az akváriumtól 1-1,5 óra séta. A Corso Italia tengerparti sétányon keleti irányba gyalogolva érhető el, egy szűk öbölben helyezkedik el. További információ: www.utazas-nyaralas.info

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »