Loket vára

Loket vára

A varázslatos Ohře folyó völgyében, Karlovy Varytól alig több mint 12 km-re fekvő azonos nevű városkában áll Loket vára. Loket (régi német nevén Stein-Elbogen), azaz Könyök. Arany János a nevét nemes egyszerűséggel Könyökvárnak fordította. A névadást könnyű megérteni, hisz a várnak és a történelmi városrésznek helyet adó gránit hegyet csaknem teljesen körülölelő folyó, éppen itt, a vár tövében vesz egy igen éles fordulatot.

A vár egyike Csehország legrégebbi építményeinek. Története több mint 800 évvel ezelőtt kezdődött el, amikor vagy II. Vencel király, de lehet, hogy Rőtszakállú (I.) Frigyes császár emberei (a történészek még egészséges vitát folytatnak róla) egy új határvédő erőd megépítése mellett döntöttek.

Az eredeti román stílusban épült várban két torony, egy templom és egy főépület állhatott. Ugyancsak a XII. században épülhetett a mai napig is látható rotunda (Csehország legkisebb rotundája a maga 3,6 méter belső átmérőjével, és 70-80 cm vastag falaival), amelyet érdekes módon csak 1966-ban fedeztek fel. A vár a történelme során sokféle szerepet töltött be. Kezdetben a már említett határvédelmen túl, a Prágába vezető kereskedelmi útvonalak védelmét szolgálta. A XII-XIII. század fordulóján a kastély mellett egy település is kezdett formálódni, amely hamarosan királyi várossá fejlődött. Ezzel egy időben a várat is továbbfejlesztették, aminek köszönhetően román stílusúból fokozatosan gótikus erőddé változott. A mindenkori cseh király és családja körében is igen népszerű, sűrűn látogatott hely lett belőle.

A vár a szocializmus időszaka alatt a pilseni műemlékvédelmi hivatal kezelésében vagy inkább nem kezelésében állt, elzárva a népek elől. A rendszerváltás időszakában azonban megnyitották a nyilvánosság, a kíváncsi turisták számára. Időközben a vár tulajdonjoga is visszakerült a városhoz, és az azóta eltelt több mint 20 évben komoly rekonstrukciós munkálatokra került sor. Ezeknek köszönhetően ma már remek kiállításokat (börtön, kerámia, régészeti stb.) tekinthet meg az évente ideérkező több tízezer turista, a 21 méter magas toronyból pedig csodás panoráma nyílik az Ohře folyó völgyére és a környező hegyekre. A vár egykori börtön funkciója azonban még ma is érezhető, hiszen itt szó sincs csodás bútorokkal berendezett kastélytermekről, hálótermekről, fali szőnyegekről, festményekről. A csodás, ámde rideg kőfalak megannyi egykori elítélt sóhajait, kiáltásait, szenvedéseit őrzik. Na jó, ez így egy csöppet mesterkélten költői. 

www.nemcsakpraga.blogspot.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Translate »