A somogyi megyeszékhelytől, Kaposvártól 25 kilométerre, a lankás somogyi dombok és gazdag erdők ölelésében fekszik Igal. A település északi határán húzódik végig a Somogy-tolnai hátság, amely itt éri el a legmagasabb pontját, a 301 méter magas Csúcsos dombot, ahonnan tiszta időben látható a Balaton, dél felé pedig a Mecsek és a Zengő.
Az Európa-szerte kedvelt fürdőhely irányába Kaposvárról és a Balaton felől egyaránt kitűnő a tömegközlekedés. Igal Külső-Somogy legjelentősebb települése, kiemelkedő szerepe egészen a középkorig nyúlik vissza. A település neve először 1193-ban fordult elő, mégpedig a János lovagok számára kiadott levélben. A történelmi dokumentumok alapján azonban egészen bizonyos, hogy előtte is éltek már ezen a helyen. 1211-ben Igal villa-nak nevezte egy oklevél, 1272-ben pedig már faluként szerepelt, ekkor adományozta ugyanis a nádor a Nyulak szigetén élő apácáknak.
Kétszáz év múlva a települést már mezővárosként említették a krónikák. A török hódoltsági harcok idején erős palánkvár épült. A törökök nyoma meglátszott a településen: csökkent a lélekszám, megtorpant a fejlődés. Ekkoriban Igal hajdúvárosi rangot kapott, hiszen a mezővárosi férfiak nagy szerepet játszottak a felszabadításban. A címerben látható páncélos, zászlót tartó kar is a hajdúkra utal. Igal története összekapcsolódott a Rákóczi szabadságharc egyik szomorú fejezetével: Vak Bottyán generális a császári csapatok üldözése során itt szenvedett súlyos vereséget. A véres csata során sok polgár esett el, a település is súlyos károkat szenvedett. A szabadságharc egyenletes fejlődésnek indult a település, bár a sorscsapások nem kímélték.
Igal XX. századi krónikájának mai napig meghatározó eseménye az 1940-es években indult olajkutatás és annak következménye: ekkor tört felszínre a 81 Celsius fokos, bizonyítottan gyógyhatású termálvíz. A hatvanas években erre épült fel a fürdő, amely jelentős hatással volt Igal fejlődésére is: évente több mint százezren fordulnak meg itt, s a turizmus a kezdetektől munkát ad a helybelieknek, akik közül sokak megélhetését jelenti az üdültetés.
Igal legnagyobb lehetősége a gyógyító vízben rejlik, amelyet a múlt század negyvenes éveiben fakasztottak a régi vásártéren felállított fúrótorony segítségével. A kezdeti feltételezésekkel ellentétben miszerint olaj van a térségben 651 méter mélységből 81 fokos, kiemelkedő gyógyhatásáról híres víz tört felszínre. A hatvanas években aztán megszületett a döntés: épüljön gyógyfürdő a településen.
- augusztus 20-án két medencét adtak át itt, ezeket három évvel később téliesítettek, így szolgáltatásait egész évben igénybe lehetett venni. 1967-ben úszómedencét és három gyermekmedencét építettek, majd nyolc esztendővel később újabb medencével bővült az intézmény, amelynek területe időközben nagyobb lett, hiszen a tanács egy jelentős földterületet vásárolt a domboldalban.
A többségében önkormányzati tulajdonú igali fürdő, amely 2002-ben volt éppen negyven esztendős, 2001 tavaszától gyógyfürdőként üzemel. Vize alkáli-kloridos és hidrogén-karbonátos, s a benne lévő jodid-ion miatt a jódos vizek csoportjába sorolják a szakemberek. Magas hőmérséklete és az ásványi anyagok miatt jelentős gyógyító hatással bír: elősegíti a reumás mozgásszervi panaszok és sérülések utáni keringési zavarok, ízületi bántalmak gyógyulását, valamint a krónikus
nőgyógyászati bántalmak vérzési rendellenességek, daganatok, hólyaghurutok és gyulladások enyhítését, s jótékony hatással van urológiai bajokra és gerincbántalmakra is.
Emellett használják idült hörghurut, melléküreg-gyulladás, gyomor- és bélhurut, savtúltengés, gyomor- és nyombélfekély, valamint aranyér kezelésére is. Ivókúraként anyagcserezavarok, emésztési rendellenességek, bélrenyheség, érsipolyos megbetegedések esetére ajánlják a szakemberek. Jódtartalma miatt sebeket, érsipolyos bántalmakat gyógyít, brómtartalma az álmatlanságtól szenvedőkön segít, fluoridja pedig óvja a fogakat.
Az intézmény fejlődése 2003-ban sem állt le, nyáron átadták a fedett fürdőt, ahol valamennyi egészségügyi szolgáltatást egy helyen élvezhetnek a vendégek. Ezzel együtt már változatos fürdőzési és gyógyulási lehetőséget vehetnek igénybe az alábbi medencékben, amelybe a 76 Celsius fokos csodálatosan gyógyhatású, különböző hőfokra állított termálvizet töltenek:
– kettő nyitott termálmedence (32-34 C)
– úszómedence (25 C)
– Castiglione medence (25 C)
– három gyermekfürdőző (30 C)
A fürdő több szakembert orvost, masszőrt, tornászt, két víz alatti masszázskezelőt alkalmaz, akik hasznos tanácsokkal látják el a gyógyulni, regenerálódni vágyókat. Jelentős számú egyéb szolgáltatást is igénybe vehetnek a látogatók: tangentor, gyógytorna, gyógyfrissítő és talpmasszázs, súlyfürdő, pedikűr és manikűr. Mindezek mellett számos sportolási lehetőség van: gyermekjátszóteret, kosárlabdapályát, építettek, de nem feledkeztek el az asztalitenisz és a labdarúgás szerelmeseiről sem. A gyógyvíz mellé az üzemeltetők számos programot kínálnak: kirándulási lehetőség nyílik, kulturális programokat rendeznek, különösen a nyári hónapokban.
További információk: