Jászapáti a Jászság második legnagyobb városa, lakosainak száma 9822. A település a Tisza és a Zagyva folyó közötti síkságon terül el. 600 éves múltra tekint vissza. 1746-ban kapott először városi rangot, melyet 1876-ban elvesztett, majd 1989-ben újra visszanyert.
Apáti egyetlen a régi jász falvak között, amely nem élővíz mellett fekszik…, s olyan hely ez, amelyről feltételezhető, hogy a középkorban egy apátság helyezkedett el.
Talán nem is eredeti jász település, mivel a legelső feljegyzéskor, 1391-ben Apátiszállás néven fordul elő. Neve az 1333-i pápai tizedlajstromban (az egyházas községek névsorában) nem található, amely két okra tehető: vagy nem volt meg egyáltalán, vagy elpusztult állapotban volt egyházával együtt. Ugyanakkor 1381-ben Szűz Máriáról nevezett egyházát említi meg egy határjáró levél. Apáti alapításának körülményei tisztázatlanok. Valószínűsíthető, hogy előbb keresztény lakosság, majd az apátság faluját megszálló jászok telepedtek le.
A XV. század közepén már népes falu volt apáti, s a középkori virágzást a törökvilág éppen ugyan úgy sújtotta, mint a többi jász települést.
A Jászság későbbi életében, az 1745. évi redempciót követően Apáti ismét népes és gazdag falu. A kiváltságokkal járó autonómiának messze menő társadalmi, gazdasági következményei lettek, a módos falu 1746-ra városi rangot szerzett.
A település döntően mezőgazdasági jellegű. Jelenleg kisebb kapacitású könnyűipari üzemek, kereskedelmi egységek, szolgáltatások egészítik ki a mezőgazdasági termelést.
Az élelmiszer-és bútoripar vonatkozásában Jászberény és Jászapáti vezető helyet foglal el a jászsági kistérségben.
Jászapáti egyik nevezetessége a gyógyvizes strandfürdő, amely az 1960-as évek elején épült. A Tölgyes Termálvizű Strand nyári szezonban 6 medencével (úszó-, gyógy-, gyermek-, élmény-, tan-, és termálmedence) téli szezonban 2 fedett medencével várja a pihenni vágyókat.
TOVÁBBI INFORMÁCIÓK: www.jaszapati.hu