Görögország gasztronómiája

Görögország gasztronómiája

Ez a bölcs mondás szinte szó szerint igaz volt a görögökre. Az ógörögök számára sokkal fontosabb volt az ízek harmóniája, minthogy jól teletömjék a hasukat. Éppen ezért rengeteg fűszert, zöldséget használtak ételeik elkészítésénél.

A mai tradicionális görög ételeket az ógörögök nem is ismerték, hisz abban az időben még nem létezett rizs, paradicsom, cukor, burgonya, paprika, kávé. Főbb alapanyagaik a búza, az olaj, az olajbogyó és a bor voltat. Gyakran ettek húst, főként sertés- és marhahúst, ami mára szinte teljesen megváltozott, és eltűnt étrendjükből.

Napjainkban a görög konyha sok hasonlóságot mutat más mediterrán országokéval. Sertéshúst – az éghajlati viszonyok miatt – csak ritkán fogyasztanak, inkább a marha- és birkahús a jellemző. A húsok számos elkészítési formáját ismerik (sült, pörkölt, grill), különféle fűszereket használva, pedig ízek ezreit produkálják. Ételeik főszereplői így tehát a fűszerek, leginkább az oregano és a bazsalikom a meghatározó, de a koriander, a fahéj, a kömény, az olajbogyó és az olívaolaj is közkedvelt, utóbbi nemcsak főzésre, de salátáik gazdagítására, azok ízeinek kiemelésére is szolgál. A görögök törekednek arra, hogy mindig a legfrissebb zöldségekkel gazdálkodjanak. Salátáig nemcsak köretként vagy dekorációként, de önálló fogásként is megállják helyüket. Kísérőként feta sajtot használnak, melynek enyhén sós íze tökéletes harmóniát alkot a zöldségekkel.

Miután a görögök az egészséges táplálkozás hívei (bár helyi adottság is), étrendjükben számos hal és tengergyümölcsei recept is fellelhető, melyek nemcsak ízletesek, de bővelkednek A- és D-vitaminokban, foszfátokban, kalciumban, magnéziumban és jódban.

Igazi, már-már királyi csemegének számít a báránysült, amely – a hús minőségének köszönhetően – mellőz minden olyan kellemetlen “illatot”, ami miatt a legtöbben még esélyt sem adnak egy kóstolónak. Egy biztos: mentás joghurt- vagy citromos-tojásos mártással mennyei eledel.

A nap bármely szakában fogyaszthatóak a tojással, spenóttal, hagymával, sajttal töltött piték, melyeket félkész állapotban az üzletekben is megtalálhatunk.

A szőlő mellett kedvenc gyümölcseik még a füge, a dió, a mandula és a mogyoró, melyeket süteményeik töltelékeként is előszeretettel használnak. Süteményeik általában igen édesek, leginkább a török csemegékhez hasonlíthatóak.

Az italok közül igen kedvelt aperitif az ouzo (ánizsos pálinka). Boraik többnyire édes, testes, aromás borok. Ilyen pl. a retsina, a fenyőgyantával ízesített fehérbor, vagy a mavrodafni, melyet leginkább gyümölccsel érdemes megkóstolni. A görög sörök jó minőségű, világos sörök.

Étkezés után szinte elmaradhatatlan a kávé, melynek két változata ismert: az egyik a tourkikos (zaccos feketekávé), és a nescafé.

Ha turistaként igazi helyi specialitásra vágyik, mindenképpen a falu vagy város szélén található kis vendéglőkben, tavernákban megbújó kis éttermekben próbálkozzon. Itt nemcsak étvágyát csillapíthatja, de felfedezheti az igazi Görögországot, a tradicionális táncot és zenét, azt a fajta hangulatot, amit a turizmus elől oly sikerrel, bár nem készakarva rejtegetnek.

Az igazi görög konyhával a tavernákban ismerkedhetünk meg. Görögországban mindent olajjal főznek, sütnek. Sőt még a salátát is olajos ecettel öntik le. Legfontosabb ízesítő szerepét a citrom játssza. Citromszelet jár a leveshez, a sült halhoz és a húsokhoz.

Előételek

Előételek mindenkor gazdag választékban kerülnek az asztalra. A húsos előételek közül az első hely a dolmádeszt illeti meg. Ezt a szőlőlevélbe tekert rizses darált húst hidegen és melegen is felszolgálják.

Tengerparti jellegzetes előételek: oktápodi, kalamáráki, gáridesz (főtt rák).

A görög leves az avgolemono, mely tojással kevert, citrommal ízesített tyúkhúsleves.

Főételek

A főételeket húsfélék és különféle módon elkészített halak alkotják főtt vegyes zöldségekkel, füvekkel. A görögök legjobban a bárányhúst kedvelik, melyet nyárson sütnek meg.

A szuvláki a legnépszerűbb görög ételek közé tartozik. A gyrost utcai bárokban árusítják. Nagyon ízletesek a zöldségfélék és a saláták is. Paradicsom, uborka, spenót egész évben kapható. Mindehhez olívabogyót és fetát adnak.

A halak igen előkelő helyet foglalnak el a néptáplálkozásban. A legízletesebb görög halfaj a vörös márna. Olajban vagy roston sütik ki. A nyelvhal lapos, tányérnyi nagyságú halfajta. Ízes, omlós fehér húsa, kevés szálkája miatt kedvelik.

Édességek

A görög édességek, sütemények a magyarok számára talán túlságosan is édesek. Többségük keleti eredetű.

Italok

Igen kedvelt a víztől megfehéredő ánizsos pálinka, az ouzo.

A borok, különösen a vörös borok szokatlanul édesek. Sajátos görög szokás a borokat fenyőgyantával ízesíteni.

A Metaxa a legdrágább és legfinomabb görög konyak. A Raki a görögök szőlőpárlata. Hasonlít a törkölypálinkához.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »