Ptuj

Ptuj

Szlovénia legrégebbi városa, mely az ország turizmusában fesztiváljai miatt tölt be különleges szerepet.

Ezek az ünnepi rendezvények Ptuj figyelemre méltó kulturális és történelmi öröksége előtt tisztelegnek. A történelem a városban számtalan műemlék formájában is kézzel fogható.

Az ország keleti részén, a Dráva partján terül el a város, amit a turisták Ljubljana után a legszívesebben keresnek fel. Az utazók úgy érkeznek ide, mint egy hagyományos szlovén kisvárosba, de kellemes meglepetésben lesz részük.

Ptuj történetének kezdete a kőkorra tehető, de virágkora a római időkben jött el. A város nevét Traianus császár adta, aki a tartományt Colonia Ulpia Traiana Poetovionak keresztelte el.

Dokumentumban először Vespasianus császár uralkodásának idején, 59-ben tesznek említést a városról. A rómaiak alatt Ptuj katonai, gazdasági és közigazgatási központ lett. Több mint 40.000 lakója volt, ekkora lélekszámot, azóta sem mondhatott magáénak a város.

A városi címet 1376-ban kapta meg, ezt követően fellendülésnek indult, de csak a török háborúkig. A harcok mellett járványos, árvizes és tűzvész is nehezítették a helyiek életét.

Napjainkban Ptuj a Podravje régió gazdasági csomópontja, a vásárok városa, környékén tele túrázási lehetőségekkel és a helyi borokat büszkén kínáló borospincékkel. A város gyógyfürdőit is érdemes felkeresni a pihenni és gyógyulni vágyóknak.

A hegyen, melyen a vár áll, már a történelem előtti időkben is lakott volt. Mivel stratégiailag fontos ponton helyezkedik el, a középkorban a feudális nagyurak is élénk érdeklődést tanúsítottak iránta. Az eredeti vár a 9-10. században épült, mára csak tornya maradt belőle.

A 12. században, mikor állapota már nagyon leromlott, a salzburgi érsek elrendelte, hogy helyén építsenek új várat, ami az ő fényes rezidenciája lesz. Ebből mára a Leslijev-szárny maradt meg.

A reneszánsz és a barokk korszak átépítései nagyban megváltoztatták a vár külsejét. Ma múzeumként működik, földszintjén Ptuj egykori leggazdagabb családjainak értékes hangszergyűjteményei láthatók.

Ptuj másik fő attrakciója az ókorból származó Mithras-szentély. A mithraizmus perzsa eredetű vallás, melyet a római katonák terjesztettek el Európában. A vallási szertartásokon csak azok vehettek részt, akik a titok megtartására felesküdtek.

Ptuj közelében áll a Felső-Duna folyásának legrégebbi Mithras-szentélye, melyet a grazi régész, Wilhelm Gurlitt fedezett fel 1888-1889-ben. A feliratokból megállapítható, hogy a szentély építési ideje valószínűleg a 2. század volt. Ptujban és környékén összesen három ilyen szentélyt találtak.

Ebből a korszakból származik a város egyik legjelentősebb műemléke, az Orpheus-oszlop is. A Városi Torony előtt, a Szlovén téren áll ez az 5 m magas, márvány monolit, mely Ptuj jelképe lett. Marcus Aurelius Vera tiszteletére állították fel, aki akkoriban vezette a várost.

A középkorban pellengérként használták, a bűnösöket egy vasgyűrűvel láncolták hozzá, hogy nyilvánosan megszégyenítsék őket. Az Orpheus-oszlop Szlovénia legrégebbi olyan műemléke, mely ma is az eredeti helyén található.

Mögöte a Városi Torony uralja a látképet. A gótikus stílusú torony falába Simon Povoden plébános antik tárgyakat építtetett be 1830-ban, ezzel létrehozva az ország legrégebbi szabadtéri múzeumát, a Povodonov Muzejt.

A Városháza 1906-1907-ben épült Max Ferstl osztrák építész tervezésében. Ma az önkormányzati hivatalok működnek benne.

Ptuj keleti felén található a Szent György plébániatemplom, mely sok felújításon esett át, mégis őrzi eredeti gótikus megjelenését. Kóruspadjai nemcsak a templomnak, de az országnak is dicsőségére válnak, hiszen ezek Szlovénia legrégebbi padjai, melyeket 1446-ban készítettek.

A Borospince szépen ad ízelítőt Ptuj természeti és kulturális örökségéből. 1239-ben, a minorita kolostor épülésekor már létezett. A minoriták és a domonkosok óriási földterületeket szereztek a város határában, főként Halozeban, ahol az első nagyobb pincéket is építették. A legnagyobb fennmaradt pince Ptujban, a minorita kolostorban még mindig használatban van.

További információk: www.helloszlovenia.hu

Translate »