Bóly

Bóly

Bóly – korábban Németbóly – a környék legjelentősebb települése, kimagasló gazdasági központ, a közelmúltban városi rangot kapott.
Már a kőkorszakban lakott hely volt, erről számos régészeti lelet is tanúskodik. Később római castrum is épült ezen a helyen. Maradványait a temetőben találták meg. Az első írásos emlék a helységről egy 1093-ból származó birtokadományozó levél, amely Bolok néven, egyházi birtokként említi. A török hódoltság idején csaknem teljesen elnéptelenedett. 1703-ban Batthyány Ádám tulajdona lett. A XVII. század végén németeket telepítettek be, akiknek utódai ma is itt élnek. A falu birtokosai fokozatosan fejlesztették ki az elhagyott, elhanyagolt földeken a gazdaságukat. 1792-től pusztáikon nagyüzemi gazdálkodást vezettek be, s fejlesztették, korszerűsítették a szőlőművelést is. 1770-ben svájci tehenészetet létesítettek, a gazdaságban foglalkoztatott szakemberek irányításával.
A település arculatát a Batthyány-Montenuovo családok építkezései alakították ki, széles utcákkal, közterületekkel. Lakosságának összetétele a II. világháború után a németek kitelepítése és a felvidéki, bihari magyarok betelepítésével némileg megváltozott.
Bóly nevezetes személyiségei között kell megemlíteni az uradalom egykori számtartójának a fiát: Amtmann Prosper fuvolaművészt; Strázsay Jánost, az uradalom egykori jószágkormányzóját, a kitűnő írót, könyvgyűjtőt.

Bóly Pécstől 30 km-re, Mohácstól 15 km-re található, a Mohácsi út mentén 3,5 km-es bekötő úton közelíthető meg. Az 1997 óta városi rangú, ma közel 4000 lakosú település Szent László 1093-as adománylevelében – az első írásos emlékben – Bolok néven és már egyházi birtokként szerepel. A kisváros műemlékei között a klasszicista Batthány – Montenuovo kastély napjainkban gyermekotthonnak ad helyet. A Hősök terén áll az 1746-ban Batthány Károly által építtetett barokk katolikus templom. A temetőben 1894-re épült fel Montenuovo herceg mauzóleuma, historizáló neoromán és neogót stílusban, vörös és fehér márványoszlopokkal.

Az 1752-ben épült uradalmi magtár egykori sajtérlelő pincéjében ma a száz fõt befogadó, boltívesen kialakított borház, földszintjén a 43 000 kötetes városi könyvtár, emeletén pedig a helytörténeti állandó kiállítás található. Bólytól 1, 5 km-re, Békáspusztán az egykori Montenuovo-uradalom gazdasági központjában, festői környezetben agrártörténeti múzeum; 34000 ha-os vadászterület, valamint az ennek központjában elhelyezkedő vadászpanzió várja a kedves vendégeket.

A település szívében elhelyezkedő 11 ha-os Kastélypark ma természetvédelmi terület, a pihenni vágyók és sportolók paradicsoma.

További információk: www.boly.hu  www.csodasmagyarorszag.hu/tourinform

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »