Balmazújváros

Balmazújváros

Balmazújváros az Alföld sajátos, mezővárosi jellegű települése Hajdú-Bihar megyében. A nagy kiterjedésű város két jellegzetes alföldi táj, a Hortobágy és a Hajdúság határán fekszik. A város közigazgatási területén két természetes élővíz található, a Hortobágy folyó és a belterületi főgyűjtő vizét befogadó Kadarcs-Karácsonyfok-csatorna. A várostól 3 kilométerre folyik az 1953-ban épített Keleti Főcsatorna.

A mai Balmazújváros környéke már ősidők óta lakott terület. Az Árpád-házi királyok idejében több kisebb helység alakult ki a határában, nevüket egy-egy határrész vagy dűlőnév még ma is őrzi (Bakóc, Cucca, Balmaz, Hímes, Darassa, Hort, stb.). Az a település, ami a honfoglalás után alakult, a tatárjáráskor teljesen elpusztult. A mai település belterületén keresendő Hímes birtokot a pápai tizedjegyzék először 1332-ben említi.

Balmaz nevével pusztabirtokként – írott forrásokban csak a XV. század elején találkozunk, amikor Zsigmond király (1411-ben) mint Debrecen tartozékát Lázárevics István szerb vajdának adományozta. A település neve 1465-től bizonyosan Újváros.

A Hunyadiak alatt Újváros virágzó mezővárossá fejlődött. Az állandósult hadiállapotok miatt a település 1591 és 1610 között lakatlan volt, majd csak az 1720-as évekre érte el ismét korábbi lélekszámát. Mária Terézia 1753-ban az Andrássy családnak adományozta az egész újvárosi határt. ők alakították ki a majorsági gazdálkodást.Ekkor került sor arra, hogy a városi joggal bíró Újvárost ismét robotra kötelezhető faluvá süllyesztették vissza (1773). A másik nevezetes akciójuk volt a német lakosság Újvárosra telepítése 1766-ban. A falu 1798-ban a Semsey család birtoka lett. A Semseyek telepítettek a faluba Kassa környékéről félszlovák katolikusokat uradalmi cselédnek. Balmazújváros 1989. március 15-én ismét városi címet kapott.

A városban fontos látnivaló még az irodalmi emlékhellyé, múzeummá berendezett Veres Péter Emlékház, ahol az író a II. világháború végéig élt és dolgozott. A régi – XIX. század elején épített – ház kiállításában az író életét és munkásságát bemutató használati tárgyai, levelezése, művei stb. láthatók eredeti környezetükben.

A Semsey-kastély régi parkjában közelíthető meg a 3 ha nagyságú termál-, gyógy- és strandfürdő. A itteni fürdőt két meleg vizes és egy hideg vizes kút táplálja. A termálvíz 1180 méteres mélységből tör a felszínre. Hőfoka 61ºC fok. Gyógyvízzé 1994-ben nyilvánították. A víz hidrogén-karbonátos, jódos-brómos gyógyvíz, mely elsősorban ízületi- és gerincbántalmak kezelésére alkalmas. A fürdő az évek során folyamatosan fejlődött. Ennek köszönhetően jelenleg hat medence áll a vendégek rendelkezésére, melyek közt már nem csak gyógyvizes medencék vannak. A sport kedvelői számára úszómedencével bővült a fürdő, illetve élmény elemeket építettek be azok nagy örömére, akik az élményfürdők szerelmesei. A 2002 nyarán átadott új fejlesztési ütemben 3 újabb medencét alakítottak ki, amelyek már sportcélokat is kiszolgálnak, valamint ezekben már élményelemek (pezsgőfürdő, vízgomba stb.) is helyet kaptak. A fürdő egész évben nyitva tart.

További információk:

www.balmazujvaros.hu

 www.csodasmagyarorszag.hu/tourinform

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Translate »