Ciprus délnyugati partvonalán egy híres sziklacsoport emelkedik a tengerből: a legenda szerint a „tenger habjaiból itt emelkedett ki Afrodité, a szerelem és szépség istennője”. A látványos partszakaszt mitológiájának, és természeti szépségének köszönhetően szerelmesek ezrei keresik fel évről-évre.
Természetesen a fenti legendát az évszázadok során a szerelmesek saját mitológiával bővítették, de a hagyomány szerint a párok, akik közösen háromszor körbeússzák a híres sziklát, elnyerik az örök szerelmet, és mindörökké együtt maradnak.
Az eredeti elnevezés, a Petra Tou Romiou magyar fordítása ‘A görög sziklája’ – ugyanis a híres bizánci hős, Digenis Akritas itt állta útját a portyázó szaracénoknak. Emberfeletti erejével leszakított egy hatalmas sziklát a part menti hegyekből, és a tengerbe hajította, szétzilálva ezzel a szaracénhódítók haderejét. Egy másik sziklacsoport, mely Afrodité szikláitól néhány száz méterre nyugatra fekszik, nevében szintén ennek állít emléket: a ‘Szaracének sziklájának’ hívják.
A kaviccsal borított tengerparton strandolási lehetőség is van, de mivel ritka a hullámoktól mentes tengeri időszak a környező áramlatok miatt, így érdemes óvatosan fürdőzni, ráadásul a partszakasz nem kiépített.
Afrodité Szikláinak megközelítése a part menti főúton egyszerű, táblákkal jelzett parkoló segíti a megállást.
További információ: www.cipruson.hu